Megérkezés

Kezdem ott, hogy már az első hétvége alatt annyi minden történt velem, hogy egy percig sem fogom úgy érezni, megbántam, hogy ide jöttem. Még ha nem is lesz ennyi izgalom a maradék 9 hónapban, elég ígéretes mindenesetre! :)

Csütörtök este 10-kor érkeztünk Petivel. Nagy szerencse, hogy el tudott hozni autóval, mert szó szerint a fél lakást bepakoltam. :D (Ha valaki járna nálunk a következő hetekben, ezzel maga is szembesülhet.) Peti szerint, bár rend van mióta eljöttem :P, de magammal vittem az otthonosságot is. Annyi cuccom lett, hogy a nagy sporttáska és a kollégám Katitól kapott 70 literes hátizsák mellett még 8 zacskó lett tele. Íme:

Mikor megérkeztünk, Kata (a másik EVS önkéntes, aki július végéig van itt) az ajtóban várt minket. Egy tündér az a lány! :) (de erről majd később.) Megmutatta a szobámat, vagyis a szobánkat, mert a következő 3 hónapban egy helyiségben fogunk aludni-élni. A szállást úgy kell elképzelni, hogy a házban alul egy református (?) közösség gyűlésterme, egy nagy konyha és nagy étkező foglal helyet, az emeleten pedig, ahol mi is vagyunk, vannak a kétágyas szobák, ahol időnként a lelkigyakorlatosok megszállnak. A szobákhoz nem tartozik külön fürdő, 1-1 wc és 3 közös tusoló van, meg egy mosóhelyiség. Ezen kívül van egy közösségi tér pár fotellel, meg egy mini konyha, amit mi is használunk ittlétünk alatt.

A mi szobánk abban különleges, hogy tartozik hozzá egy kis fürdőszoba káddal, wc-vel (valaha ez volt a paplak, azért a luxus), úgyhogy legalább kicsit szeparálva vagyunk a viszonylag sűrűn cserélődő többi lakóval. 

A szoba viszont elég kicsi. Mármint a cuccmennyiségnek, amit magammal hoztam. Még akkor is, ha érkezéskor rögtön egy (jó, csak kisebb) zacskónyi dolgot visszaküldtem Petivel, hogy az mégiscsak túlzás (pl. futócipő, csini szandál, extra strandpapucs). Kaptunk egy kis méretű szekrényt ugyan pluszba,  az érkezésemre való tekintettel, de az üresen így mutatott:

Kicsit meglepődtünk ezen a nagylelkűségen, de azóta szerencsére járt itt a gondnok, felmérte a terepet és a kérésemre legyártott 3-3 polcot bele (amit ma be is szerelt, mire hazaértünk a munkából). A hasznosított szekrény most így fest: 

Ugye mennyit számít pár polc? ;)

Csütörtök este mivel csak mi voltunk a szálláson, Petivel külön szobában aludtunk (és most reménykedem, hogy senki olyan nem olvassa a blogot, aki itt dolgozik :D, de olyan szépen rendbe tettük az ágyat, hogy nyomunk sincs! :D).

Péntek reggel pedig a könnyes búcsú (mondtam már, hogy annyit sírtam az utóbbi hetekben, mint előtte kb. egész évben? Elképedek a saját érzékenységemen néha :P) után Peti felrakott minket a szovátai kisbuszra, ő pedig elindult haza. 

Az első OB-s hétvégémről egy következő bejegyzésben írok, addig is egy kép rólunk, amit az otthonunktól való búcsúzásomkor készítettünk :)

Kütyülök

Aki ismer, tudja hogy nem vagyok egy nagy technikai zseni. Mondjuk úgy, ami elromolhat a közelemben az előbb-utóbb el is romlik. Persze csak addig, amg nem hívok segítséget - mert akkor csodálatos módon mindig épp tökéletesen működik az adott kütyü... Közel 4 éve kaptam egy okostelefont, amit azóta egyre inkább, de még mindig csak SIM nélkül használok. Tökéletes attól még fotózásra meg netezésre! (Így fordulhat elő, hogy  a cégest is beleszámítva, 3 telefonnal járkálok mindenhova.) Nekem túl bonyi megtanulni az ilyen izék működését. Nagyon régimódi vagyok. :D
Most viszont kénytelen leszek egy új rendszert magamévá tenni, mert tegnap beszereztük az utazós-kintlevős számtógépemet. Mivel alapvetően ez egy tablet billentyűzettel, csak jó indulattal nevezhető note-netbooknak vagy hasonlónak, de mégis annak hívom, mert pont olyan, csak nagyon piciben. :)
Najó, nem pont olyan. Mert egy számítógépet bekapcsolsz és dolgozol rajta, ezen meg van egy csomó izé! Nagy színes négyzetek meg érintőképernyő, meg alkalmazások, mint a mobilon, szóval jó alaposan összezavar. Az okosak már biztosan kitalálták, hogy Windows 8 fut rajta, hát én a Windowsra azt hittem hogy Windows. Olyan, mint a 2007 vagy mittudomén melyik. De ez nem! Itt nincs nagy ablak, amin kis ikonokkal lehet navigálni, itt a Nokia okostelefonok számomra teljességgel érthetetlen és átláthatatlan csúsztatható ikonjai foglalják el azt, ahol a háttérképnek kéne lennie.
Tegnap este belekezdtem a megtanulásába. Becsülettel. Még akkor is, ha már háromszor föladtam, mindig újra kézbe vettem. Mert én akartam ezt végülis...

Tudtam, hogy nagy én-utazás lesz ez az EVS, de hogy már itthon elkezdődik!

1 hónap

4 hét van hátra az indulásig. Egyszer megrémülök a gondolattól, hogy mindent itthagyok, másszor pedig pillangók ugrándoznak a gyomromban, hogy már most odarepítsenek - türelmetlenek kivárni.

4 hét nagyon kevés idő és folyton azt érzem, valamire nem lesz időm. Biztos végiggondoltam mindent? Elintéztem amit el kellett? Úgy hagyom itt a lakást (Petit), hogy működjön nélkülem is...?

Bárkivel találkozom, már az az érzésem, hogy búcsúzom.

Kérdések

Mi lesz velem ott kint?

Még nem tudom, mi vár rám. Milyen lesz az időjárás? Az emberek? A munka? A lakás, ahol addig fogok megszállni, amíg nem megyek Szovátára? Milyen lesz együtt dolgozni Katával, és hogy jövök majd ki a többi munkatárssal?

Nem tudom, mennyire fog hiányozni az otthoni élet.

Peti. Nagymamám. Mama, Boci, Papa. A családom többi tagja és Peti családja. A sítárboros társaság és a legjobb barátnőim <3 és a bátortáborosok és a kórus. Jajj, a kórus. Éneklés nélkül mi lesz velem...?