Europe trip

I’m doing one of the most exciting thing of my life. Planning a 2 month Europe-trip!

I have to admit, I always wanted to do that. My parents were the „hippi” ones when they were at their early twenties, who were travelling through Europe by train with one single backpack, carrying most of the food they consumed and slept in parks and train stations. They inspired me, I found their braveness and willingness to see admirable. I always wanted to follow their route.

It didn’t happen though, until now. Okay, in the past year I started to travel. I started to live the life I always wanted to. I consider myself lucky cause I can do it, and also glad, that I started it. I wasn’t that continuosly happy in my life as in this past 15 months. It's all about freedom, gaining new experiences and learning a lot lot lot, while having fun. And in the end, that is the main goal. To learn while enjoying it ;)

I started to write this very first blog entry in English because of 3 reasons.

1. I have plenty of international friends, most of them I met in the past year and they always asked me to make the blog also readable for them
2. I’m currently in an English camp for students who are going for an exchange program to America – my mind just starts to work in English first :)
3. The last, but not least: I’ll travel with someone, with whom I speak English :) I might introduce that person later. Or I  just keep this little secret :)

So back to the topic, why I’m planning a Europe trip.

First a bit of background story. We decided to spend a bit of time together and we couldn’t really agree on the details. Not the minor ones like what we will eat or where we wanna meet – more like some bigger ones as when, where and for how long. So now we just chatted a bit on this topic, our possibilities and wishes, and we came up with the idea of making a longer trip. To Japan! With the Trans-siberian railway. Cool, both of us wanted to do it. But the weather in autumn and winter... But the money... it costs 600 EUR just one way, excluding food and sightseeing at some stops, just the railway ticket. And we didn’t mention how to get to Moscow... So yeah, its a no for now. We decided to postpone it, to a period where both of us will have the time again, and also the monetary basis.

Than what can we do with the limited budget we (I) have? Hitchhike! Camping! Having fun while travelling. As we already have a 6 week experience of travelling together, it was not a big deal to decide on it. He came up with the idea to go to Asia – it would be really cool, that’s also on my bucket list, I have to add it – and I came up with the excuses, as usual. Let’s say it in a nicer way: with the rationality. To get all the vaccinations it almost costs 300 EUR. Even if we are hitchhiking we need visa for some of the countries. Again a lot of money. Although food is way more cheaper, we have to prepare for unexpected situations... So finally we just agreed on postponing this trip as well. To another time where I will have a more reliable source of income.

So where to go now? He just came up with the idea of Europe. Hah. So easy. And I always wanted to do that. We can start it whereever we want. We have a lot of experiences of hitchhiking all over Europe. We even have a lot of knowledge on the basic terms and expressions in most of the European languages. Why not start with a comfortable but still challenging one? And if in the end we run out of budget, we just go back home easily. Otherwise, we plan it for two months.

Exciting, isn’t it? :))))

-------------

By the way, any notices, any recommendation on my English writing is very welcomed. I know I gained a shitty English during the past year, and I’m fine with it. Still, I want to improve back if it's possible. ;)  

Bakancslista - I wanna do so much thing in my life...these are a few of them

Ma beszélgettünk erről Wouterrel, ő azt mondja nincs bakancslistája, inkább csak fejben tart pár dolgot, amit mindenképp ki szeretne próbálni, vagy ahova el szeretne látogatni élete során. Nekem segít, ha van egy gyűjtemény, amit mindig elővehetek és motivációként szolgál, ha "uncsi" lenne az életem. :P Ő azt mondta, korlátozzák az ilyen listák, számára csak teher, ha úgy érzi, "ezt még meg kell csinálnom". Én abszolút nem így élem meg. :) Szerintem vagány, ha vannak vágyaid, tisztában vagy velük (= megfogalmazod, majd pl. listába szeded őket), és elkezded őket megvalósítani! :))

Már évek óta van "bucket list"-em, de soha nem mertem igazán nagyot álmodni. Szerencsére ez egy módosítható lista, így bármikor hozzáírhatok :))

Kezdjük azokkal, amik eddig is fent voltak:

• vadlovon lovagolni egy tengerparton (bár a grúziai élmény ezt megközelítette... szőrén ült lovon lovagolni egy tó partján ;))
• deszka szörfölni egy óceánban (persze ehhez először meg kell tanulni...)

• eljutni Amerikába és roadtripelni (vagy csak bármit csinálni Amerikában... igazán vágyom oda, felfedezni!)
• Izland (wooow!)
• Thaiföld (a Bangkok, tranzit! ihletett, elvegyülni a helyiek közt)
• canyoning

• alapfokú sziklamászó tanfolyam (s majd a többi utána)
• megtanulni wakeboardozni úgy, hogy körbe tudjak menni (na ez áll a legközelebb a valósághoz... csak el kéne menni és próbálgatni kéne :))
• barlangászni
• sziklát mászni a Garda-tónál :) 

• sziklát mászni Paklenicán (egy túraleírás)
• deep water solo egy tengernél (biztosítás nélküli sziklamászás, mély víz fölött: például itt, de akár Pakin is)
• Giethoorn (a holland falu, ahol csak csónakkal lehet közlekedni: itt akarok élni!)

• ejtőernyős ugrás (bázisugrás)
• bungee jumping (ehhez még kicsit félős vagyok... vagy inkább már?)
• parasail

• siklóernyőzés 
• DisneyLand (egy vidámpark-bolondnak? kihagyhatatlan!)
• Hallstadt (amúgy is a tó+hegy az abszolút szerelem kombó)

(s a lista majd csak bővülni fog.. meg persze igyekszem kipipálgatni is ;))

Nektek mik vannak a bakancslistátokon?

:)

Sítábor

Azt mondták, volt már ennél jobb sítábor. Azt mondták, tavaly végig sütött a nap, Azt mondták, a múltkori csoporttal jobban lehetett dolgozni. Szembesítettek vele, hogy nem ez kéne a legjobb legyen. Nekem meg mégis az volt. :)

A néha túl hideg, máskor túl esős, legközelebb túl ködös időjárás ellenére. A csoport kezdeti széthúzása ellenére. A résztvevők közötti nehéz esetek ellenére. A fáradtság ellenére. Minden ellenére, mert nem érdekelt semmi, ami annak idején volt, csak az, ami most van, és abból viszont sokkal több volt a pozitív.

Azokkal lehettem egy oktatói gárdában, akiket szeretek, akikkel szeretek oktatni, és akiket elismerek, mint szakemberek. Olyan gyerekcsapatom volt, akik bár nagy kópék voltak, de nagyon szerethetőek mind. Az időjárás igenis kegyes volt: csak első nap volt iszonyú hideg, akkor viszont gyönyörűen sütött a nap, a többi napon pedig csak enyhe hóesés, köd vagy szél volt, egyáltalán nem megterhelő. Meg is fáztam, csúful, pár napig dögrováson voltam, de az is átszaladt rajtam hihetetlen gyorsasággal. A pályák szuperül síelhetőek, az erdei pálya nagyon vagány, és a hó nagyon jó volt. 

A felvonós srácok pedig egytől egyig nagyon édesek :D Annyi bókot nem kaptam az elmúlt két hónapban, mint most egy nap alatt. Minden egyes körben volt valami kedves szavuk - a felvonó alján és a felvonó tetején lévő fiúknak is, mindkét pályán :D Persze, erre biztos rásegített, hogy nem tolongtak a 20-30 közötti fiatal lányok a sízők között, de én ezzel nem törődtem, csak élveztem a nekem szóló figyelmet ;) 

Élveztem az ételeket is: ilyen változatosan és finomat is ritkán ettem az elmúlt időszakban, Ilus néni igazán kitett magáért ;) Haza is kéne vinnem őt, vagy legalábbis jól megtanuljak főzni, mert nagyon elkapatott :P

A gyerekek külön sztorik voltak, mind a maga egyéni stílusával:

• a kis korondi csávó, akinek 6 évesen olyan dumája volt, hogy lefordultam a székről; 
• az élénk magyar kislányok (7-10 évesek), akik mindenáron össze akartak hozni az okatótársammal, és folyton azt sugdosták a fülembe, hogy milyen módszerekkel érjem ezt el; 
• a kis tízéves fiúcskáim, akik a pályán nagymenőztek, de azért az esti Hobbit nézés alatt a fejükre húzták a pulcsijukat, ha féltek, vagy együtt sikkantottak fel mind, ha valami váratlan történt; 

• a 13-14 éves román srácok, akik olyan huncutok voltak, hogy nem is tudok mást csak vigyorogni, ha rájuk gondolok: a vacsora utáni csokikaszinóval, az ebédszünet alatti, lesifotózásukkal (nem csak a kicsi lányoknak járt egy rugóra az agyuk...), az udvariasságukkal, és a pályán való hülyéskedéseikkel, de közben nagyon szerethető bocsánatkérő mosollyal az arcukon; 

a huncutak

• és az esti magyar csoportban levő nagyfiúkkal (szintén 15 alatt), akik a felejthetetlen asztalmászáskor pusziért álltak sorba nálam, büszkén minden egyes kör után, amikor meg tudták csinálni. Nem lehetett komolynak vagy borúlátónak lenni mellettük! :)

az egyik "versenyző"

(Az asztalmászás egyébként nekem is sikerült, többször egymás után is, nyomait azóta őrzik a combjaim és a könyökhajlatom, kék-zöld foltok formájában :D)

És persze nagyon sokat köszönhetek Atinak, aki nélkül nem lett volna ez a sítábor olyan, amilyen. Akivel együtt nyomtuk végig az 5 napot a sípályán a nem is egyszerű gyereksereggel, hóbanszélbenfagyban kitartva, végig poénkodva. Amikor szükség volt rá, ketté osztottuk a csoportot, román-magyar társaságra, hogy mindenkire kellő figyelem juthasson. De neki köszönhetem azt is, hogy ezalatt az egy hét alatt többet tanultam és beszéltem románul, mint az elmúlt 8 hónapban. Már emiatt önmagában megérte ;) 

Együtt "fektettünk", vagyis razziáztunk takarodó után az elkószáló gyerekekre vadászva (hozzátenném, hogy szükség volt rá, mert a 40 fős gyereksereg úgy zsizsegett még éjfélkor is néha, hogy én akartam síbakancsot hozzájuk vágni egyszer-egyszer, hogy lenyugodjanak). Egymást nyugtatgatva, amikor a csoport "balfékje" megint eltűnt valahol vagy csak szokása szerint egyáltalán nem azt csinálta, amit kellett volna.
A hét végére aztán mégiscsak összeállt a csapatunk. :)

Cea mai bina echipa :)

Esténként sokat beszélgettünk, és igenis lehetséges, hogy egy-egy ottani emberrel több hasonlóság van bennünk, mint a "pesti táposokkal", mert az a valami egyszerűbb és mélyebben van, mint amit intellektualizálni lehet. Mert hiába tűnik úgy, hogy a "semmi közepére" (Szováta) jönni élni Budapestről nagy bátorság, nekem mégis csak ez a kis település (volt) önkéntességem alatt a világ közepe. 

Lassan itt a búcsú ideje. 

Ez volt az utolsó OB-s programom az önkénteskedésem alatt. De az egyik legjobb is.
:)