2015. október 19., hétfő

Iroda

Egy kis betekintés arról, hol is dolgozom fizikailag. Mivel mostanában nagyon sok beszámolóval el vagyok maradva, kezdjük az „elején” – ezt úgy 5 hónappal ezelőtt kellett volna megírnom, de aki kíváncsi rá, az most update lesz legalább ebből :D

Az iroda a 2. számú munkahelyem a szezonban, és első számúvá lép elő holtszezonban – amikor nincs, vagy kevés programunk van Szovátán. Május-júniusban átlag 2-4 napot töltöttem itt az egész hónap során, júliusban másfél hetet, augusztusban 4 napot, szeptemberben megint csak egy hetet, most októberben pedig 9 napom lesz összesen. Ahogy jön a hideg és a sötétebb időszak, úgy van mind kevesebb program kint, és annál többet fogok itt tevékenykedni. November-december-januárban egyelőre fogalmam sincs, mivel fogom eltölteni az időmet, de majd maximum tervezem a jövőt. :) (Egyébként meg nem félek, hogy ne találnék (ki) valamit).

Visszatérve a marosvásárhelyi munkahelyre. Egy régi épületben (itteni nevén Hangya-ház) vagyunk a 3. emeleten, egy épületben a helyi rendőrséggel, a Népi Újság szerkesztőségével („Maros megye legolvasottabb napilapja!”) és az RMDSZ helyi pártirodájával. A mi folyosónkon van az EMKE (Erdélyi Magyar Kárpát Egyesület szobája, ahonnan múltkor a citeraszó szűrődött) és bolond Cristi is, aki valami Chakra Alapítványt csinál egy személyben. Róla nem sokat tudni, csak néha fel-felbukkan, hangosan hallgatja a rádiót, telefonálgat, aztán eltűnik. Mivel az ő szobája dugig van mindenféle papírral és ezektől be sem fér, általában a kis folyosó kanapéján szokott üldögélni, pont a mi ajtónk előtt. Ilyenkor csak az ablak felől szellőztetünk, mert Cristi mindig megtalál valamivel... :)
Az iroda egyébként a Dózsa György út legelején van, egészen a központban (ugyanezen az úton kifele a városból van a Kaufland, majd az Auchan, a Metro, a Decahtlon, stb. is, csak jó 10-15 perc autókázásra). A szállásomról 10 perc bejutni biciklivel (amit az épület mögött tudok lekötni), vagy 20 perc gyalog. Szóval tőlünk nem nagyon vannak távolságok a központ környékéig (pl. a szovátai Maxi állomás a 2. számú Polinál is csak 25 perc lábbusszal).

ez a téli havas - értelemszerűen - nem általam készített kép. Bár már irtó hideg van reggelente!

Az OB (az Outward Bound rövidítése) összesen 4 irodát bérel, az egyik még a „főfolyosón” van, az Ádám, az ügyvezetőnk szobája. Mivel ez közvetlenül az EMKE mellett van, előfordul, hogy átjárunk hozzájuk megbeszélésekre a tágas szobába, és ők is Ádámnál tárolják többek között a citerájukat. A másik 3 szoba egymás mellett van, de ezek nagyon picik, egyenként kb. 7-13 nm-esek. Az egyikhez egy kis teakonyha is tartozik: van egy pult, egy csap, meg egy mikro. :D A melegvíz elérése nem abból áll, hogy eltekerem a melegvizes csapot, itt az bizony több fázisú. 1. kinyitod a bal oldali csapot, hogy a mini-tartályat feltöltsd. 2. eltekered a kapcsolót, hogy beinduljon a melegítés, és 3. mikor a jelzőfény kialszik, megnyitod a középső csapot, amiből el kezd csordogálni a meleg víz. Csordogálni, tehát kb. fele akkora sugárban folyni, mint a „sima” hideg, amit a jobb oldali csap megnyitásával azonnal élvezhetsz! (A csapvíz egyébként itt is mindenhol iható, Szovátán különösen finom.) Amikre figyelni kell: a bal oldali csapot el kell zárni, ahogy a tartály feltöltődött! Ha megy a középső csap, alá kell tenni egy poharat, mert csöpög. A jobb oldali csap alatti állandó jelleggel ott tartózkodó poharat pedig naponta párszor üríteni szükséges. Ennyi! A mikro egyébként 10 perc alatt melegít fel egy ételt, és jól észleltétek, hűtőnk egyáltalán nincs. Viszont van egy szuper kávéfőző-teafőző kombónk, ami elég sűrűn van használva. :)
teakonyha, a kávéfőzővel és a vízcsppal
WC egy db van a folyosón, egy fős, és elég kényelmetlenül lehet megközelíteni, egészen be kell szorulni a WC csésze és a fal közé, ha be akarod csukni az ajtót. Persze, ha nem akarsz szenvedni, lehetne anélkül is… :P
kló, befele nyíló ajtóval
Minden héten van egy takarítás felelős, aki a konyhát és a WC-t kitakarítja, általános rendet tart. A szobákat minden lakója saját maga takarítja, porszívózza, a szemetet leviszi. A szolgálatos feladatait és az aktuális beosztást magamra vállaltam, hogy összeírom és menedzselem, mert ebben nem volt korábban rendszer (vagy egyetértés). Ez a végeredmény: (ez kifüggesztve ott áll a konyha bejáratánál)


Mindhárom egymás melletti irodához külön kulcs tartozik, plusz egy a rácshoz. A „pénzügyes” iroda kulcsa nincs kiosztva a dolgozóknak, azt az első irodából tudjuk elkérni, ha szükséges.


Munkatársak

Ha már pénzügy, kezdem Kingával. Ő felel mindenért, ami ide tartozik: számlák, utalások, fizetések, elszámolások, könyvelés előkészítés. Kinga emellett OB oktató is, tehát a napi 8 órás munkája mellett kint van néha Szovátán is, programon. A könyvelő egyébként Imola, aki főállásban a CE (cée, nem szí) házban dolgozik, ahol én lakom, és csak csütörtökönként jár be elvégezni a könyvelésből maradt feladatokat. Vagyis egy új nő van már Imola helyett, aki nyár közepe óta szülési szabadságát tölti, de őt nem ismerem. Ebben a szobában van még Evelin, aki két hete dolgozik nálunk: ő részben Totótól az EU-s projektek menedzselését vette át (Totó épp akkor lépett ki az OB-tól, amikor én idejöttem, de ettől függetlenül nagyon jóban vagyunk irodán kívül :) ), és a nagy tréninek szervezését Katikától, aki szeptember végével hagyta itt az irodát 7 év után. Hozzá tartozott a a ToT (Training of Trainers) és az ipari alpin képzés szervezése is.

A középső irodában van Picur, aki az OB programigazgatója, az oktatókért és segédekért felelős munkatárs, egyébként OB és OBP (Outward Bound Professional – céges vonal) oktató, és nem mellesleg az én mentorom. :) Ott ül Éva is, aki csak félállásban dolgozik az irodában, az OBP programok előkészítésén, kapcsolattartáson, egyébként középiskolai matektanár a Bólyai Liciben. Éva az egyik fő OBP oktató Ádám mellett. A középső irodában szoktam ülni én is – ha épp nincs ott valamelyikük, akkor a helyén (van az asztaluknál 1-1 PC), egyébként van még egy íróasztal számomra, ekkor a saját gépemről kell dolgozzak. Ez a mi irodánk:
azért látszik, hogy ez a legnagyobb iroda, itt még kanapénk is van! :)

Ádám a külön irodában ül, ő az OB Romania alapítója, egyben ügyvezető igazgatója, ezen kívül OB és OBP tréner.

A jobb szélső irodában pedig az adminisztratív munka zajlik, ők csak irodai dolgozók. Vagyis most már beszélhetek csak egyes számban, hiszen novembertől Ildi egyedül fogja teljesíteni napi 8 órában, ami Tünde és részben Katika munkája volt. Katika (aki egyébként nemrég házasodott, még nyár elején az ő esküvői utópartiján voltunk a Sörpatikában), elsősorban a honlappal, a facebook oldallal, a hírlevelekkel foglalkozott, meg minden mással, ami alap irodai munka – ezt a részt kapta meg Ildi (a többit, ugye, Evelin). Tünde pedig, aki egy hét múlva szülési szabadságra megy, az egyik fő mozgatórugója volt az irodai csapatnak:  ő szervezte a szovátai programokat, tartotta a kapcsolatot a résztvevőkkel és osztotta be melyikhez melyik oktatók kerülnek majd, ki mikorra érkezik, magyar vagy román nyelven kérik-e a programot, és egyeztetett a konyhán az étkezést illetően. Egy OB program szervezése tehát most már teljes körűen Ildihez tartozik, már ami a háttérmunkát illeti. A konkrét program kidolgozása egyébként az oktató(k) feladata, csakúgy, mint a végső egyeztetés a résztvevőkkel és a szállásbeosztás.

Az irodában egyébként (és az egész OB-nál összességében is) csak magyarok dolgoznak, így nincs nyelvi nehézség a hétköznapokban. Egyedüli kihívás, ha román programra tesznek, na ott viszont meg vagyok lőve. Teljes káosz, főleg kicsikkel, akik nem értenek angolul (se) egy mukkot se. 
De tanulok! ;)