2015. augusztus 18., kedd

Néptánctáborok

Kezdem azzal, hogy a spontenaitás jó dolog. Sőt, nagyon jó dolog. Egy igazi olyan helyzet, amikor elhagyod a komfortzónádat, úgyhogy kimondhatjuk: spontaneitás = tanulás.

Ennek ellenére, vagyis nem, épp ezért, nehéz dolog spontánnak lenni. Nem csak abban a kérdésben, hogy na most megkívántam egy fagyit, akkor keressünk egy helyet, és mivel ez egy spontán (nem előre megtervezett) döntés volt, milyen vagány is vagyok. Bár, most hogy jobban belegondolok, a kis lépésektől kezdődik minden. Ez is lehet nehéz döntés valakinek, aki „járt utat járatlanért el ne hagyj” mottóval halad előre az életében, a naptárában nem szereplő dolgokat ördögtől valónak tekinti, vagy csak épp kényelmetlenül érzi magát egy új helyzetben. Hiszen ha ilyenkor nekiállok fagyizót keresni, lehet, hogy olyan helyekre jutok el (akár a saját városomon belül), ahol még sohasem jártam. Lehet, hogy megtalálom a jövőbeli kedvenc cukrászdámat, vagy, hogy messzire menjek, a kis fagyizónál való sorban állás közben ismerem meg életem párját. És mindezt azért, mert elhatároztam magam, hogy olyat teszek, ami kívül esik a terveimen. Hát nem éri meg?


Én még ezek tudatában is majdnem nyuszinak bizonyultam.

Történt egy napsütéses péntek reggelen, hogy felkészülve (ugye, ennyit a spontaneitásról..:P) a LOC alapítványos programra, pakoltam be magamnak váltóruhát, mert előző héten Justinék megígérték, hogy kipróbálhatom a saras akadálypályájukat, csak legyen jobb idő. Nos, az idő adott volt, úgyhogy került a táskába törölköző, váltóbugyi, váltópóló és egy leggings, hogy legyen mit átvennem, ha csurom sár leszek. Hazáig úgyis autóval fognak vinni, teljesen mindegy, miben vagyok.

Haha!

Program után aztán átvedlettem muddy amazonba és végignyomtam az akadályokat. Nagyon élveztem! :D Már úgyis régóta készülök a budapesti Legion Run-ra és társaira (pl. Brutálfutás), ahol viszonylag kis távot (5-7 km) kell megtenni elég durva terepen. Gumiabroncsokon keresztül ugrálás, falra felszaladás, kötélmászás, drótkerítés alatt átbújás, sáron keresztülvergődés, és sorolhatnám, mi ez, ha nem izgalmas és vonzó számomra? :))


Hamar le”zuhanyoztam” magam egy slaggal, hisz sem tusfürdőm nem volt, sem a többieknek ideje, hogy még azt is megvárják, de minek is, majd hazaérek és tiszta leszek. Megint csak haha. :) Immár szárazban és autó-kompatibilisen (hangsúlyozom, hogy autó és nem ember…) tartottunk hazafelé, de Vármező fele vettük az irányt, mert Jobbágytelkén kidobtuk Bellát a Néptánctáborban. Ha már ott voltunk, a nagy melegben mi is ittunk egy üdítőt, épp akkor toppant be Kata. Nagyon megörült, hogy ott lát, rögtön el is kezdett noszogatni, hogy miért nem maradok én is estére? Tényleg miért is nem? Nos, sorolnám: nincs már váltóruhám, mert amit vittem, csurom sárosan fekszik a táskámban. Én magam is koszos vagyok, a hajamtól a kislábamujjáig. Egy leggingsben vagyok, ami köztudottan nem nadrág!! Nincs kajám. Nem hoztam hálózsákot és hol fogok aludni? ….. Soroltam, soroltam a kifogásokat, de Katáról és Belláról úgy pattantak vissza, mintha páncélban lennének. Megoldjuk! Kételkedtem és bizonytalan voltam. Kétségtelen, hogy van nálam kontaktlencse cucc meg fogkefe, ami a legfontosabb. Meg könyv, ha esetleg unatkoznék. Meg pénz. Bármikor haza tudok jutni, ha szörnyű lesz. Tényleg, miért is ne…..

És igen, kitaláltátok: képes voltam meggyőzni magam ;)

az udvar délután üresen, este csordultig tele élettel
Nos, természetesen attól is tartottam, hogy nem lesz kivel beszélgessek, mert Katának és Bellának megvannak már az ismerősei, ők majd velük lesznek, meg amúgy is, ha táncház lesz én addig mit csinálok…? Persze, néptáncoltam én, de utoljára oviban…

Nyilván kiderült, hogy ezek a félelmek (is) alaptalanok voltak. Kata rögtön elment és hozott nekem hálózsákot, szoknyát meg felsőt, Orsi befogadott a sátrába, a sátortáborban pedig szóba elegyedtünk Adorjánnal, aki meg elintézte a vacsinkat is :) Kért repetát (többször is), úgyhogy végül mind annyira jól laktunk, hogy reggelig nem voltam éhes. Este persze a sörök mellé hozták a többiek a Pufulecet meg a pálinkát, igazán jól voltam tartva :) A reggelit Orsi és Bella terülj-terülj asztalkámmal oldotta meg: volt egy kis sajt, paprika, uborka, halkonzerv, májkrém, nekem meg kétszersültem, összedobtuk, amink volt ;) 
sátortábor
A társasággal sem volt gond. Adorján népszerű (pff), sokan jöttek hozzá beszélgetni, mikor velünk ült, így mindig akadt egy-egy újabb érdekes ember, akit megismerhettem. Még szerencse, mert így egész este szóval voltam tartva :) Aztán hiába mondtam annyira a fiúknak, hogy én nem tudok néptáncolni, csak fölkértek. Nagy szerencsémre két olyan fiú, akik szinte profik (az egyikük jó tíz éve táncol, a másik pedig ugye A., aki ebből is él), úgyhogy nagyon élveztem. A 4 év latintánc és 4 év salsa után persze a ritmusérzék bennem van, és nagyon jól megtanultam, hogy hagyjam magam vezetni, így az ügyes fiúk vezetésére szinte tündérnek éreztem magam, úgy táncoltam. Eszméletlen érzés volt…! 
táncrend :)
kis hangulatvideó

Minden félelmem tehát alaptalannak bizonyult, és nem csak, hogy nem unatkoztam, de olyan élményekhez jutottam, amit ha kihagyok, sokkal szegényebb az életem. Nem utolsó sorban pedig megismertem olyanokat is, akikkel remélem még jó darabig ápoljuk az ismertséget… :)

Szombat délben terveztünk hazamenni Jobbágytelkéről, de úgy alakult, hogy csak 3 körül tudott valaki elvinni kocsival Vásárhelyig. Otthon lezuhanyoztam, hajat mostam (hogy ez milyen fasza érzés két ilyen nap után!!) éés nekiálltam volna valami tök haszontalan dolgot művelni, amikor hívott Bella, hogy ő visszamenne estére Telkére, nincs-e kedvem menni. Nem volt kérdés, 20 perc múlva nálam voltak és suhantunk vissza. :) Megnéztük a Maros Művészegyüttes előadását és Katáékat, akik mint kezdő táncosok felléptek jobbágytelkiből. Annyira élveztem azt a lányzót nézni, sugárzott tánc közben! Mennyivel többet ér, ha valaki szívből és lélekkel csinálja, amit csinál, mint az, ha minden lépést tökéletesen lép és nem ront a koreográfián… Az egyiket úgy nézed, mintha egy virág a szemed láttára nyílna ki, a másik csak egy gép, aki leköveti amit belétápláltak. És jajj, mégis mennyivel több az ilyen ember! Örülök Katám, hogy Te olyan vagy amilyen, és hogy én barátságba kerülhettem veled! :)
Katék fellépése jobbágytelki viseletben
Az előadás után kezdődött a mulatság, de mi kint ültünk le, beszélgetni. Gyuri jött oda hozzánk és vele úgy elrepült az idő, hogy arra eszméltem föl, Belláék indulnának haza. Rövid, de intenzív látogatás volt. :)

Következő hétre Katával már előre megbeszéltük, hogy a szovátai program után kiutazunk Sófalvára. Amikor végeztünk – már tudatosan – zuhany, hajmosás, felfrissülés után mentünk az újabb néptánctáborba. :) Nem tudtuk, kiket kapunk ott, de biztosak voltunk benne, hogy jól fogjuk érezni magunkat. :) Már a legelején összetalálkoztunk Reginával, aki maga is hirtelen elhatározásból jött le (vele előző héten ismerkedtünk meg, Jobbágytelkén), onnantól hárman folytattuk az estét. Ettünk dinnyét kiskanállal és kaptunk megint repetát, a jóllakatásunkkal megint nem volt gond :) Voltam bent énekórán, ahol kis füzetből népdalokat tanítottak, és hála a Döme-féle szolfézsnak (meg a népdalok hasonló zenei ívének) a legtöbbet azonnal együtt tudtam énekelni a többiekkel, akik egy héten keresztül tanulták őket. Nagyon jó érzés egyre tudatosabbnak lenni a zenében! :)

Később megérkeztek Kata táncházas ismerősei, akik annyira nyitottak és jólelkűek voltak, hogy azonnal befogadtak engem is. Elekkel hosszan beszélgettünk (mint hogy mindketten zárkózott és magába forduló emberek vagyunk :P), Csaba pedig megtáncoltatott. Annyira semmit nem élveztem az utóbbi hónapokban, mint azt a táncot! Azt hiszem, igaz ez mind a táncra, mind a való életre is, hogy ha egy férfi férfi, mellette igazi nő lehet egy nő. Ott királynőként éreztem magam, csudajó táncosnak, pörögtem-forogtam, nevettem, botlottam, de együtt éltem Csabával és a zenével. Olyan tehetségesen vezetett és úgy figyelt rám, hogy elmosódtak a tánctudások közti határok és eltűntek a gátlások. Egy táncrend erejéig eggyé váltunk :)
Felsősófalva, táncház hangulat
Beszélgettem még az este folyamán egy fiúval, de szintén vagy egy órát, csak a nevét nem kérdeztem meg, ez is milyen érdekes :) *Levinek hívják, kicsi a világ, ma este összefutottunk :)) szept. 8.* Aztán jött Gyuri, és ő is táncba vitt. Nála sokkal jobban működött az agyi kontroll, mégiscsak profival volt dolgom, meg aztán van a személyiségében valami, amitől nem tudtam úgy elengedni magam. Maga a tánc kicsit bénácskán, esetlenül, ügyetlenkén ment, de vele más szinten volt meg az összhang. Sajnálom, hogy csak későn találtuk meg egymást (és itt álljon … a sófalvi történet ki nem mondott részeiért), biztos élveztem volna vele is többet beszélgetni.

Hajnali négy körül indultunk útnak, egy lány vitt be minket Vásárhelyig autóval. Katával mindketten elbóbiskoltunk az út utolsó szakaszán, így arra ébredtünk mindketten, hogy a lány kérdi, nem baj-e, ha itt rak ki. Gond egy szál se, kipattantunk, elintegettük az autót és körülnéztünk, hol vagyunk. Egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés. Két önkéntes lányzó, aki idekeveredett a nagyvilágból ooolyan elveszettnek érezte magát hajnali negyed hatkor a sötétben egy idegen város idegen pontján, hogy már csak nevetni lehetett ezen :) A legszebb az egészben, hogy percekig még annyira kómásak voltunk, hogy csak kacagtunk, kacagtunk, nem bírtunk abbahagyni, hogy arra ébredsz, hogy valahol ki vagy téve az út szélén. :)) Végül persze gyorsan hazajutottunk, jött arra egy busz, az szerencsére elvitt a központig, ahonnan már taxival hazataláltunk. Pár óra alvás után aztán folytatódott a napunk (idevágó az alábbi kép):

Még sok-sok ilyen spontán, és a spontán történésekre épülő tudatos élményt kívánok magamnak és Nektek is!!!
Love and peace.