Iroda

Egy kis betekintés arról, hol is dolgozom fizikailag. Mivel mostanában nagyon sok beszámolóval el vagyok maradva, kezdjük az „elején” – ezt úgy 5 hónappal ezelőtt kellett volna megírnom, de aki kíváncsi rá, az most update lesz legalább ebből :D

Az iroda a 2. számú munkahelyem a szezonban, és első számúvá lép elő holtszezonban – amikor nincs, vagy kevés programunk van Szovátán. Május-júniusban átlag 2-4 napot töltöttem itt az egész hónap során, júliusban másfél hetet, augusztusban 4 napot, szeptemberben megint csak egy hetet, most októberben pedig 9 napom lesz összesen. Ahogy jön a hideg és a sötétebb időszak, úgy van mind kevesebb program kint, és annál többet fogok itt tevékenykedni. November-december-januárban egyelőre fogalmam sincs, mivel fogom eltölteni az időmet, de majd maximum tervezem a jövőt. :) (Egyébként meg nem félek, hogy ne találnék (ki) valamit).

Visszatérve a marosvásárhelyi munkahelyre. Egy régi épületben (itteni nevén Hangya-ház) vagyunk a 3. emeleten, egy épületben a helyi rendőrséggel, a Népi Újság szerkesztőségével („Maros megye legolvasottabb napilapja!”) és az RMDSZ helyi pártirodájával. A mi folyosónkon van az EMKE (Erdélyi Magyar Kárpát Egyesület szobája, ahonnan múltkor a citeraszó szűrődött) és bolond Cristi is, aki valami Chakra Alapítványt csinál egy személyben. Róla nem sokat tudni, csak néha fel-felbukkan, hangosan hallgatja a rádiót, telefonálgat, aztán eltűnik. Mivel az ő szobája dugig van mindenféle papírral és ezektől be sem fér, általában a kis folyosó kanapéján szokott üldögélni, pont a mi ajtónk előtt. Ilyenkor csak az ablak felől szellőztetünk, mert Cristi mindig megtalál valamivel... :)
Az iroda egyébként a Dózsa György út legelején van, egészen a központban (ugyanezen az úton kifele a városból van a Kaufland, majd az Auchan, a Metro, a Decahtlon, stb. is, csak jó 10-15 perc autókázásra). A szállásomról 10 perc bejutni biciklivel (amit az épület mögött tudok lekötni), vagy 20 perc gyalog. Szóval tőlünk nem nagyon vannak távolságok a központ környékéig (pl. a szovátai Maxi állomás a 2. számú Polinál is csak 25 perc lábbusszal).

ez a téli havas - értelemszerűen - nem általam készített kép. Bár már irtó hideg van reggelente!

Az OB (az Outward Bound rövidítése) összesen 4 irodát bérel, az egyik még a „főfolyosón” van, az Ádám, az ügyvezetőnk szobája. Mivel ez közvetlenül az EMKE mellett van, előfordul, hogy átjárunk hozzájuk megbeszélésekre a tágas szobába, és ők is Ádámnál tárolják többek között a citerájukat. A másik 3 szoba egymás mellett van, de ezek nagyon picik, egyenként kb. 7-13 nm-esek. Az egyikhez egy kis teakonyha is tartozik: van egy pult, egy csap, meg egy mikro. :D A melegvíz elérése nem abból áll, hogy eltekerem a melegvizes csapot, itt az bizony több fázisú. 1. kinyitod a bal oldali csapot, hogy a mini-tartályat feltöltsd. 2. eltekered a kapcsolót, hogy beinduljon a melegítés, és 3. mikor a jelzőfény kialszik, megnyitod a középső csapot, amiből el kezd csordogálni a meleg víz. Csordogálni, tehát kb. fele akkora sugárban folyni, mint a „sima” hideg, amit a jobb oldali csap megnyitásával azonnal élvezhetsz! (A csapvíz egyébként itt is mindenhol iható, Szovátán különösen finom.) Amikre figyelni kell: a bal oldali csapot el kell zárni, ahogy a tartály feltöltődött! Ha megy a középső csap, alá kell tenni egy poharat, mert csöpög. A jobb oldali csap alatti állandó jelleggel ott tartózkodó poharat pedig naponta párszor üríteni szükséges. Ennyi! A mikro egyébként 10 perc alatt melegít fel egy ételt, és jól észleltétek, hűtőnk egyáltalán nincs. Viszont van egy szuper kávéfőző-teafőző kombónk, ami elég sűrűn van használva. :)

teakonyha, a kávéfőzővel és a vízcsppal

WC egy db van a folyosón, egy fős, és elég kényelmetlenül lehet megközelíteni, egészen be kell szorulni a WC csésze és a fal közé, ha be akarod csukni az ajtót. Persze, ha nem akarsz szenvedni, lehetne anélkül is… :P

kló, befele nyíló ajtóval

Minden héten van egy takarítás felelős, aki a konyhát és a WC-t kitakarítja, általános rendet tart. A szobákat minden lakója saját maga takarítja, porszívózza, a szemetet leviszi. A szolgálatos feladatait és az aktuális beosztást magamra vállaltam, hogy összeírom és menedzselem, mert ebben nem volt korábban rendszer (vagy egyetértés). Ez a végeredmény: (ez kifüggesztve ott áll a konyha bejáratánál)

Mindhárom egymás melletti irodához külön kulcs tartozik, plusz egy a rácshoz. A „pénzügyes” iroda kulcsa nincs kiosztva a dolgozóknak, azt az első irodából tudjuk elkérni, ha szükséges.


Munkatársak

Ha már pénzügy, kezdem Kingával. Ő felel mindenért, ami ide tartozik: számlák, utalások, fizetések, elszámolások, könyvelés előkészítés. Kinga emellett OB oktató is, tehát a napi 8 órás munkája mellett kint van néha Szovátán is, programon. A könyvelő egyébként Imola, aki főállásban a CE (cée, nem szí) házban dolgozik, ahol én lakom, és csak csütörtökönként jár be elvégezni a könyvelésből maradt feladatokat. Vagyis egy új nő van már Imola helyett, aki nyár közepe óta szülési szabadságát tölti, de őt nem ismerem. Ebben a szobában van még Evelin, aki két hete dolgozik nálunk: ő részben Totótól az EU-s projektek menedzselését vette át (Totó épp akkor lépett ki az OB-tól, amikor én idejöttem, de ettől függetlenül nagyon jóban vagyunk irodán kívül :) ), és a nagy tréninek szervezését Katikától, aki szeptember végével hagyta itt az irodát 7 év után. Hozzá tartozott a a ToT (Training of Trainers) és az ipari alpin képzés szervezése is.

A középső irodában van Picur, aki az OB programigazgatója, az oktatókért és segédekért felelős munkatárs, egyébként OB és OBP (Outward Bound Professional – céges vonal) oktató, és nem mellesleg az én mentorom. :) Ott ül Éva is, aki csak félállásban dolgozik az irodában, az OBP programok előkészítésén, kapcsolattartáson, egyébként középiskolai matektanár a Bólyai Liciben. Éva az egyik fő OBP oktató Ádám mellett. A középső irodában szoktam ülni én is – ha épp nincs ott valamelyikük, akkor a helyén (van az asztaluknál 1-1 PC), egyébként van még egy íróasztal számomra, ekkor a saját gépemről kell dolgozzak. Ez a mi irodánk:

azért látszik, hogy ez a legnagyobb iroda, itt még kanapénk is van! :)

Ádám a külön irodában ül, ő az OB Romania alapítója, egyben ügyvezető igazgatója, ezen kívül OB és OBP tréner.

A jobb szélső irodában pedig az adminisztratív munka zajlik, ők csak irodai dolgozók. Vagyis most már beszélhetek csak egyes számban, hiszen novembertől Ildi egyedül fogja teljesíteni napi 8 órában, ami Tünde és részben Katika munkája volt. Katika (aki egyébként nemrég házasodott, még nyár elején az ő esküvői utópartiján voltunk a Sörpatikában), elsősorban a honlappal, a facebook oldallal, a hírlevelekkel foglalkozott, meg minden mással, ami alap irodai munka – ezt a részt kapta meg Ildi (a többit, ugye, Evelin). Tünde pedig, aki egy hét múlva szülési szabadságra megy, az egyik fő mozgatórugója volt az irodai csapatnak:  ő szervezte a szovátai programokat, tartotta a kapcsolatot a résztvevőkkel és osztotta be melyikhez melyik oktatók kerülnek majd, ki mikorra érkezik, magyar vagy román nyelven kérik-e a programot, és egyeztetett a konyhán az étkezést illetően. Egy OB program szervezése tehát most már teljes körűen Ildihez tartozik, már ami a háttérmunkát illeti. A konkrét program kidolgozása egyébként az oktató(k) feladata, csakúgy, mint a végső egyeztetés a résztvevőkkel és a szállásbeosztás.

Az irodában egyébként (és az egész OB-nál összességében is) csak magyarok dolgoznak, így nincs nyelvi nehézség a hétköznapokban. Egyedüli kihívás, ha román programra tesznek, na ott viszont meg vagyok lőve. Teljes káosz, főleg kicsikkel, akik nem értenek angolul (se) egy mukkot se. 

De tanulok! ;)

Néptánctáborok

Kezdem azzal, hogy a spontenaitás jó dolog. Sőt, nagyon jó dolog. Egy igazi olyan helyzet, amikor elhagyod a komfortzónádat, úgyhogy kimondhatjuk: spontaneitás = tanulás.

Ennek ellenére, vagyis nem, épp ezért, nehéz dolog spontánnak lenni. Nem csak abban a kérdésben, hogy na most megkívántam egy fagyit, akkor keressünk egy helyet, és mivel ez egy spontán (nem előre megtervezett) döntés volt, milyen vagány is vagyok. Bár, most hogy jobban belegondolok, a kis lépésektől kezdődik minden. Ez is lehet nehéz döntés valakinek, aki „járt utat járatlanért el ne hagyj” mottóval halad előre az életében, a naptárában nem szereplő dolgokat ördögtől valónak tekinti, vagy csak épp kényelmetlenül érzi magát egy új helyzetben. Hiszen ha ilyenkor nekiállok fagyizót keresni, lehet, hogy olyan helyekre jutok el (akár a saját városomon belül), ahol még sohasem jártam. Lehet, hogy megtalálom a jövőbeli kedvenc cukrászdámat, vagy, hogy messzire menjek, a kis fagyizónál való sorban állás közben ismerem meg életem párját. És mindezt azért, mert elhatároztam magam, hogy olyat teszek, ami kívül esik a terveimen. Hát nem éri meg?

Én még ezek tudatában is majdnem nyuszinak bizonyultam.

Történt egy napsütéses péntek reggelen, hogy felkészülve (ugye, ennyit a spontaneitásról..:P) a LOC alapítványos programra, pakoltam be magamnak váltóruhát, mert előző héten Justinék megígérték, hogy kipróbálhatom a saras akadálypályájukat, csak legyen jobb idő. Nos, az idő adott volt, úgyhogy került a táskába törölköző, váltóbugyi, váltópóló és egy leggings, hogy legyen mit átvennem, ha csurom sár leszek. Hazáig úgyis autóval fognak vinni, teljesen mindegy, miben vagyok.

Haha!

Program után aztán átvedlettem muddy amazonba és végignyomtam az akadályokat. Nagyon élveztem! :D Már úgyis régóta készülök a budapesti Legion Run-ra és társaira (pl. Brutálfutás), ahol viszonylag kis távot (5-7 km) kell megtenni elég durva terepen. Gumiabroncsokon keresztül ugrálás, falra felszaladás, kötélmászás, drótkerítés alatt átbújás, sáron keresztülvergődés, és sorolhatnám, mi ez, ha nem izgalmas és vonzó számomra? :))

Hamar le”zuhanyoztam” magam egy slaggal, hisz sem tusfürdőm nem volt, sem a többieknek ideje, hogy még azt is megvárják, de minek is, majd hazaérek és tiszta leszek. Megint csak haha. :) Immár szárazban és autó-kompatibilisen (hangsúlyozom, hogy autó és nem ember…) tartottunk hazafelé, de Vármező fele vettük az irányt, mert Jobbágytelkén kidobtuk Bellát a Néptánctáborban. Ha már ott voltunk, a nagy melegben mi is ittunk egy üdítőt, épp akkor toppant be Kata. Nagyon megörült, hogy ott lát, rögtön el is kezdett noszogatni, hogy miért nem maradok én is estére? Tényleg miért is nem? Nos, sorolnám: nincs már váltóruhám, mert amit vittem, csurom sárosan fekszik a táskámban. Én magam is koszos vagyok, a hajamtól a kislábamujjáig. Egy leggingsben vagyok, ami köztudottan nem nadrág!! Nincs kajám. Nem hoztam hálózsákot és hol fogok aludni? ….. Soroltam, soroltam a kifogásokat, de Katáról és Belláról úgy pattantak vissza, mintha páncélban lennének. Megoldjuk! Kételkedtem és bizonytalan voltam. Kétségtelen, hogy van nálam kontaktlencse cucc meg fogkefe, ami a legfontosabb. Meg könyv, ha esetleg unatkoznék. Meg pénz. Bármikor haza tudok jutni, ha szörnyű lesz. Tényleg, miért is ne…..

És igen, kitaláltátok: képes voltam meggyőzni magam ;)

az udvar délután üresen, este csordultig tele élettel

Nos, természetesen attól is tartottam, hogy nem lesz kivel beszélgessek, mert Katának és Bellának megvannak már az ismerősei, ők majd velük lesznek, meg amúgy is, ha táncház lesz én addig mit csinálok…? Persze, néptáncoltam én, de utoljára oviban…

Nyilván kiderült, hogy ezek a félelmek (is) alaptalanok voltak. Kata rögtön elment és hozott nekem hálózsákot, szoknyát meg felsőt, Orsi befogadott a sátrába, a sátortáborban pedig szóba elegyedtünk Adorjánnal, aki meg elintézte a vacsinkat is :) Kért repetát (többször is), úgyhogy végül mind annyira jól laktunk, hogy reggelig nem voltam éhes. Este persze a sörök mellé hozták a többiek a Pufulecet meg a pálinkát, igazán jól voltam tartva :) A reggelit Orsi és Bella terülj-terülj asztalkámmal oldotta meg: volt egy kis sajt, paprika, uborka, halkonzerv, májkrém, nekem meg kétszersültem, összedobtuk, amink volt ;) 

sátortábor

A társasággal sem volt gond. Adorján népszerű (pff), sokan jöttek hozzá beszélgetni, mikor velünk ült, így mindig akadt egy-egy újabb érdekes ember, akit megismerhettem. Még szerencse, mert így egész este szóval voltam tartva :) Aztán hiába mondtam annyira a fiúknak, hogy én nem tudok néptáncolni, csak fölkértek. Nagy szerencsémre két olyan fiú, akik szinte profik (az egyikük jó tíz éve táncol, a másik pedig ugye A., aki ebből is él), úgyhogy nagyon élveztem. A 4 év latintánc és 4 év salsa után persze a ritmusérzék bennem van, és nagyon jól megtanultam, hogy hagyjam magam vezetni, így az ügyes fiúk vezetésére szinte tündérnek éreztem magam, úgy táncoltam. Eszméletlen érzés volt…! 

táncrend :)

kis hangulatvideó

Minden félelmem tehát alaptalannak bizonyult, és nem csak, hogy nem unatkoztam, de olyan élményekhez jutottam, amit ha kihagyok, sokkal szegényebb az életem. Nem utolsó sorban pedig megismertem olyanokat is, akikkel remélem még jó darabig ápoljuk az ismertséget… :)

Szombat délben terveztünk hazamenni Jobbágytelkéről, de úgy alakult, hogy csak 3 körül tudott valaki elvinni kocsival Vásárhelyig. Otthon lezuhanyoztam, hajat mostam (hogy ez milyen fasza érzés két ilyen nap után!!) éés nekiálltam volna valami tök haszontalan dolgot művelni, amikor hívott Bella, hogy ő visszamenne estére Telkére, nincs-e kedvem menni. Nem volt kérdés, 20 perc múlva nálam voltak és suhantunk vissza. :) Megnéztük a Maros Művészegyüttes előadását és Katáékat, akik mint kezdő táncosok felléptek jobbágytelkiből. Annyira élveztem azt a lányzót nézni, sugárzott tánc közben! Mennyivel többet ér, ha valaki szívből és lélekkel csinálja, amit csinál, mint az, ha minden lépést tökéletesen lép és nem ront a koreográfián… Az egyiket úgy nézed, mintha egy virág a szemed láttára nyílna ki, a másik csak egy gép, aki leköveti amit belétápláltak. És jajj, mégis mennyivel több az ilyen ember! Örülök Katám, hogy Te olyan vagy amilyen, és hogy én barátságba kerülhettem veled! :)

Katék fellépése jobbágytelki viseletben

Az előadás után kezdődött a mulatság, de mi kint ültünk le, beszélgetni. Gyuri jött oda hozzánk és vele úgy elrepült az idő, hogy arra eszméltem föl, Belláék indulnának haza. Rövid, de intenzív látogatás volt. :)

Következő hétre Katával már előre megbeszéltük, hogy a szovátai program után kiutazunk Sófalvára. Amikor végeztünk – már tudatosan – zuhany, hajmosás, felfrissülés után mentünk az újabb néptánctáborba. :) Nem tudtuk, kiket kapunk ott, de biztosak voltunk benne, hogy jól fogjuk érezni magunkat. :) Már a legelején összetalálkoztunk Reginával, aki maga is hirtelen elhatározásból jött le (vele előző héten ismerkedtünk meg, Jobbágytelkén), onnantól hárman folytattuk az estét. Ettünk dinnyét kiskanállal és kaptunk megint repetát, a jóllakatásunkkal megint nem volt gond :) Voltam bent énekórán, ahol kis füzetből népdalokat tanítottak, és hála a Döme-féle szolfézsnak (meg a népdalok hasonló zenei ívének) a legtöbbet azonnal együtt tudtam énekelni a többiekkel, akik egy héten keresztül tanulták őket. Nagyon jó érzés egyre tudatosabbnak lenni a zenében! :)

Később megérkeztek Kata táncházas ismerősei, akik annyira nyitottak és jólelkűek voltak, hogy azonnal befogadtak engem is. Elekkel hosszan beszélgettünk (mint hogy mindketten zárkózott és magába forduló emberek vagyunk :P), Csaba pedig megtáncoltatott. Annyira semmit nem élveztem az utóbbi hónapokban, mint azt a táncot! Azt hiszem, igaz ez mind a táncra, mind a való életre is, hogy ha egy férfi férfi, mellette igazi nő lehet egy nő. Ott királynőként éreztem magam, csudajó táncosnak, pörögtem-forogtam, nevettem, botlottam, de együtt éltem Csabával és a zenével. Olyan tehetségesen vezetett és úgy figyelt rám, hogy elmosódtak a tánctudások közti határok és eltűntek a gátlások. Egy táncrend erejéig eggyé váltunk :)

Felsősófalva, táncház hangulat

Beszélgettem még az este folyamán egy fiúval, de szintén vagy egy órát, csak a nevét nem kérdeztem meg, ez is milyen érdekes :) *Levinek hívják, kicsi a világ, ma este összefutottunk :)) szept. 8.* Aztán jött Gyuri, és ő is táncba vitt. Nála sokkal jobban működött az agyi kontroll, mégiscsak profival volt dolgom, meg aztán van a személyiségében valami, amitől nem tudtam úgy elengedni magam. Maga a tánc kicsit bénácskán, esetlenül, ügyetlenkén ment, de vele más szinten volt meg az összhang. Sajnálom, hogy csak későn találtuk meg egymást (és itt álljon … a sófalvi történet ki nem mondott részeiért), biztos élveztem volna vele is többet beszélgetni.

Hajnali négy körül indultunk útnak, egy lány vitt be minket Vásárhelyig autóval. Katával mindketten elbóbiskoltunk az út utolsó szakaszán, így arra ébredtünk mindketten, hogy a lány kérdi, nem baj-e, ha itt rak ki. Gond egy szál se, kipattantunk, elintegettük az autót és körülnéztünk, hol vagyunk. Egymásra néztünk, és kitört belőlünk a nevetés. Két önkéntes lányzó, aki idekeveredett a nagyvilágból ooolyan elveszettnek érezte magát hajnali negyed hatkor a sötétben egy idegen város idegen pontján, hogy már csak nevetni lehetett ezen :) A legszebb az egészben, hogy percekig még annyira kómásak voltunk, hogy csak kacagtunk, kacagtunk, nem bírtunk abbahagyni, hogy arra ébredsz, hogy valahol ki vagy téve az út szélén. :)) Végül persze gyorsan hazajutottunk, jött arra egy busz, az szerencsére elvitt a központig, ahonnan már taxival hazataláltunk. Pár óra alvás után aztán folytatódott a napunk (idevágó az alábbi kép):

Még sok-sok ilyen spontán, és a spontán történésekre épülő tudatos élményt kívánok magamnak és Nektek is!!!
Love and peace.

Második hónapom

Csak egy percre félrekaptam a fejem, és már el is múlt a két hónap. Hogy lehet ez?

Ha jó dolgok történnek, akkor relatív az idő múlása, minden egy pillanatnak tűnik, gyorsan elszáll és azon veszed észre magad, hogy vége. Pedig várni rá mennyivel hosszabb! Akkor órák napoknak, napok heteknek tűnnek és egyre türelmetlenebb leszel, ahogy közeledsz a várt élmény felé. Utólag meg csak állsz, hogy mi? Már meg is történt? El is múlt? Igazán sikerült beleadnom magam? Teljesen átéltem, amire előtte úgy vágytam?
Most, az első két hónap után azt mondom, igen, sikerült. Bármi, amit csináltam, abban 100%-ban ott voltam, hogy teljesen a részesévé tudjak válni, és megtanulhassam belőle mindazt, amit nekem adni tud. Ennyit még életemben nem tanultam, mint mióta itt vagyok EVS-en. És ezt eszméletlenül élvezem!

Mivel rengeteg mindennel el vagyok maradva, megint egy összefoglaló poszt lesz ebből, aztán majd kifejtem, ha lesz időm. Vagy kedvem. De inkább agyam, hogy emlékezzek. Oké-oké, jegyzetelek mikor mi történik, de az élmények megkopnak, és már nem ugyanaz felidézni őket. Ilyen szempontból (is) sajnálom, hogy nem 36 órából áll egy nap… Akkor mindenre lenne időm, ami egy teljes élethez kell. :)

Addig is, míg olvastok, hallgassatok ti is kicsi Asian Dub Foundationt!
Asian Dub Foundation - Community music

június 1-2. Peti Vásárhelyen (az előző hónapösszefoglaló posztban írtam róla: Az első hónap)

június 3. Fél napos program az apróságokkal, első tirolizásom, csajos-fehérneműs autómosás, kóruskoncert (itt meséltem: Tiroli és új kórus)

június 4. iroda, Vásárhely. Megkaptuk Joja csomagját!!! Öröm és bódottáá… :))) Előzmény: tavasszal egy házban voltunk Jojával a Tesó Táborban (BT), ahol esténként természetesen csokival ünnepeltük a napot, miután lefektettük a gyerekeket. Az utolsó, értékelős esténken előkerült a Studentska csoki, amit Joja hozott Szlovákiából, és én majdnem az egészet egyedül befaltam… (Látszott, hogy irtóra ízlik, mert nem tudok egyszerre sok édességet enni.) Aztán május 21-én, a szülinapomon Joja felvetette, hogy küld abból a finom csokiból nekem, ha elküldöm az itteni címem… és TÉNYLEG küldött!!! Méghozzá 4 táblát… hozzá egy nagyon drága üzenetet, közösen Katával. :) 

Főztem spenótot is (életem elsője, Mama olyan finomat csinál, hogy ez eddig nekem kimaradt), és ez piaci spenót!! :) Erről kivételesen van kép, mert isteni lett. Tudom, az nem látszik rajta :D

Június 5-7. 3.-os román csoport. Kisköcsögök voltak, de azért itt is volt kedvencem, aki élénk volt, aktív, szívesen részt vett mindenben és segített a társain. Kár, hogy egy fecske nem csinál nyarat… Igazán tanulhatnának az ilyen emberkéktől az osztálytársaik… Olyan sokan voltak, hogy sokszor ketté szedtük őket, Tibi és Bella vitte a két csoportot, mi meg váltottuk egy mást Katával. A tancik hozzáállásán kívül nem volt semmi említésre érdemes, őrajtuk viszont még sokáig bosszankodtunk.

Június 8. iroda, Vásárhely. Azért lett ez a nap nálam irodai, mert este volt az első (és eddig egyetlen) kóruspróbám, és kiboltoltam, hadd menjek csak ki utána Szovátára (meg így volt időm mosni is..) A próbára nagy pakkal érkeztem, onnan meg kitámolyogtam a buszig. Lehellel megbeszéltük, hogy felhívom, ha Sóváradon vagyunk, és kijön értem Szovátán a megállóba (onnan még kb. 2 km a táborhely, nem épp élvezetes úton). Csakhogy akkoriban még nem voltam képben a településekkel, főleg, hogy több úton meg lehet közelíteni Vásárhelyről Szovátát, így én Erdőszentgyörgyhöz érve hívtam is Lehelt, hogy indulhat értem. Hát, az kb. fél úton van. :D Vártak rám egy keveset. :P

Június 9-10. Huhh. Az egyik legjobb csoportom és egyben az első tavi kenuprogramom. A Bözödi tavon (amiiit, mellesleg Erdőszentgyörgyről lehet megközelíteni :D Valamit megéreztem.) eveztünk a negyedikesekkel, ami arról híres, hogy annak idején Caucescu elárasztatta a falut. A templomtorony, amit ez a cikk említ: Bözödi tó (wikimapia cikk) már tavaly óta nem áll, a víz alámosta és leomlott. A tó viszont gyönyörű, körbe hegyekkel, az időnk is csodálatos volt, az a nap csodaszépre sikeredett. Viszont akkor jöttem rá, hogy eléggé félek a böglyöktől (is). Persze, outdoor tréner nem fél semmitől! De a bögöly kivétel.

Sajnálom, hogy ezzel a csoporttal nem tudtam végig maradni, de szükség volt rám a következő (kenus) programon… 

Június 11-14. Itt nagy érték ám, ha valakinek van vízi tapasztalata, úgyhogy rögtön be is dobtak a mélyvízbe: bár még csak egyszer ültem kajakban, azt is tavon, most egy kétnapos túrát kellett végignyomnom benne, a résztvevőkre felügyelve. Picurban és Ádámban úgy néz ki kevesebb kétség volt a tudásomat illetően, mint bennem… Mert én alaposan be voltam szarva, az biztos. A kenuiskola alatt, amit Picur tartott a gyerekeknek, Ádám velem foglalkozott, megmutatott néhány trükköt a kajakban, pl. hogy evezz árral szemben, és hogy kell kitolni egy kenut a kajak orrával… Igen, láthatjátok hogy viszonylag hamar belejöttem és nem az egyenes haladás volt a lecke. ;) Ádám az első percben közölte, hogy látszik a kenus rutinom, de én igazából csak akkor nyugodtam meg, amikor vége volt a napnak. :D

Volt egy vicces borulásom is (vagy is inkább tipikus; Murphy-szerű; esélytelen-hogy-ilyen-mégvalakivel-megtörténjen típusú), egy olyan beavatós fajta. Az egyetlen, amit eddig fel tudok mutatni az eddigi összes kajakos élményem alatt, úgyhogy erre azért büszke vagyok. Ezt meg nehéz lett volna kivédeni :D Történt ugyanis, hogy egy komp alatt kelt át a kis csapat: 7 kenu és 3 kajakos kísérő. A Maros ezen a részen elég keskeny, a komp pedig épp mozgásban volt: Ádám és 3 kenu átférek még előtte, a maradék 4 kenu és Picur pedig a komp mögött húzott el. Igen ám, de az acélsodrony, amin áthúzták a vasszerkezetet, eléggé meg volt nyúlva és ahogy áthaladt a komp, azonnal le is ereszkedett. Az utolsó kenu még átcsúszott alatta, viszont partraérkezéskor a sodrony hirtelen levágódott a víz felszínére, elvágva előlem az utat a továbbhaladáshoz… Mondanom sem kell, hogy ez kb. 2 km evezés után volt, nyilván nem volt még tapasztalatom, hogy egy hirtelen utamat álló, majd lefele szorító erő, és egy vele párhuzamosan előretoló erővel (elég nagy volt a sodrás) szemben hogy meneküljek. Küzdöttem derekasan vagy 10 másodpercig, amikoris a sodrony maga alá kapott és beborultam. Volt nagy ijedtség… Nem is a borulás, hanem a sodrony miatt, hogy hol jutok ki alóla… Persze Picur és Ádám azonnal ott termettek segíteni visszafordítani a kajakot, egy roma kisfiú meg leugorva a kompról elúszott a sapkámért, így cuccot sem vesztettem. A napszemüveg csodával határos módon rajtam maradt :D A székszoknyát pedig vagy az ösztön, vagy a nagy sodrás tépte le, nem tudom, de szerencsém volt, nem ragadtam bele a kajakba :)

Izgalmas hetem volt az biztos! Viszont ha ezt a programot tovább részletezem, nem jutok soha a hónapom végére, így majd egy másik posztban (és most mondjátok velem együtt: ha majd egyszer odajutok…).

Június 15-16. Iroda, Vásárhely. Fogalmam sincs, mit csináltam akkor. Viszont tudom, hogy azért nem vállaltam el a hét elejére programot, mert Imolának beígértem egy gyerekfelügyeletet. Mikor idejöttem, körbekérdeztem, ki tud valami kis pénzkereseti lehetőséget ajánlani, mert önkéntességem alatt nem nagyon lesz lehetőségem a képzésekre félretenni, amin részt szeretnék venni (pl. ipari alpin képzés). Tudjátok, nem szeretek unatkozni :D Számítottam rá, hogy lesz néhány szabad percem, így azokat előre ki akartam tölteni valamivel… :P

Nos, Imola elég hamar jelentkezett, hogy náluk havonta tartanak 5-6 család számára összejövetelt, ahol mindig gond a gyermekek vigyázása. Most én vállaltam el, de úgy érzem nagy fába vágtam a fejszém :D Az egy dolog, hogy 13 gyerkőc volt, de a legfiatalabb 1 éveske, a legidősebb 11 éves, és közte a szivárvány minden színe. Rosszcsont kisfiú, makacs kislány, hiperaktív kisfiú, hisztis kislány, síró kisbaba, akaratos és főnökösködő kislány és sorolhatnám… Persze, persze, gyerekek, de esküszöm meg voltam lőve hogy kössem le egyszerre mindet. Egyszerűen lehetetlennek éreztem, így miután a századik kísérletem is kudarcba fulladt, hogy a hihetetlen érdekes építkezéssel vagy a trambulinnal versenyezzek én egymagamban, eszközök nélkül, feladtam. És csak a jó öreg: néha számoljuk meg mind megvan-e elvet követtem. Idegileg kikészülve, de 30 lei-el gazdagabban mentem haza. Hmm, azóta vajon miért vagyok itthon hétfőnként? :P

Kedden pedig eperlekvárt főztem, nagyon jól sikerült. Igazi kis háziasszony válik belőlem, mire hazatérek!

Június 17-18. Bellával program. Itt a legérdekesebb a tirolimentésünk volt, amiről szintén már írtam :)

Június 19-21. céges kenus program. No erről tényleg külön mesélek majd, mert ez igazi kihívás és új élmény volt számomra. És új barátokra tettem szert!!! <3

Június 22-25. iroda, Vásárhely. Mittudomén. Biztos megint képeket szemezgettem, válogattam, küldözgettem, és kiértékelőket vittem be. Meg térképet lamináltam és újságcikket fordítottam. Vagy valami ilyesmi. :)

Ja! És 23-án elutaztam Kolozsvárra az új barátaimhoz :))) Balázsék Kenya-estet tartottak a Kofferben (ez itt a reklám helye, ha arra jársz mindenképp térj be! Isteni a kávéjuk, és a humoruk! :) – Koffer Book&Coffee), kenyai kajákkal, élőzenével, fotókiállítással és videónézéssel. Ezt a videót egyszer mindenkinek látnia kell… Gyertek el Erdélybe, keressétek Balázst, és biztos vagyok benne, hogy megmutatja nektek! :)

eszméletlen jó autentikus élőzenét nyomtak

(további képek: Kenya-est a Kofferben - ezen épp ottanvagyok! :))

Aznap este Balázséknál aludtam, nagyon kedvesek voltak, hazafelé gyönyörködtem egyet az éjszakai városban (azonnal belé is szerettem – utoljára gimis koromban jártam ott pár napra) és Eszterrel beszélgettünk. Másnap bementem Balázzsal nyitni a kávézót, kaptam egy fiiiinom cappucinot:

és begépeltem az előző blogbejegyzésem, amit a Kolozsvárra vezető úton egy lestoppolt autó hátsóülésén írtam, amíg a dugóban ültünk :) Aztán Sanyiék kivittek a buszhoz és utaztam haza, be az irodába. Azért így mégiscsak izgalmasabb volt ez a pár nap! :)

Június 25-én aztán mentem hazaaaaa! :) Judy várt engem, egy welcome home táblával <3

Elmentünk egyet kávézni, aztán Dórinál volt egy másfél órás látogatásom (ezúttal nem a babaetetés, hanem a darabok gyakorlása volt a cél), és mentem nagymamámhoz, ahol már ott várt az egész család, szülőstül, unokatesóstul, öcsistül, nagynénistül és újdonsült férjestül. No meg Peti. :) Nekik meséltem, de inkább csak örömködtünk, meg ettem. :D

Június 26-28. Keszthelyen jártam, aranyat találataaaam! :D

Ha lesz kedvem, majd erről is írok. Megéri! Ez a kórus egy kincs.

A hónap utolsó két napja maradjon a következő bejegyzések valamelyikére, mert újból Erdély, új fejezet. :)

Köszönöm a figyelmet! :) :D

Tiroli és új kórus

Rájöttem, hogy nem fog ez olyan egyszerűen menni, mármint a blogírás. Azt már előre tudtam, hogy május-júniusban tele leszek programmal, és májusban tényleg semmire nem is volt időm, de azt nem gondoltam volna, hogy a június még ennél is zsúfoltabb lesz. Tele programmal, megbeszéléssel és értékeléssel, pakolással és utazással… Ezekben a hetekben nem aludtam többet napi 5-6 óránál, mert ha egyszer kivételesen otthon is voltam Vásárhelyen, nem épp egy 0-24 órás programon, akkor gyorsan nekiálltam szolfézsolni Dömével. Heti kétszer 2,5 óránk van benne, és határozottan érezhető a fejlődésem. Ezúton is köszönöm neki (neked), hogy ennyi energiát szánsz rám és tanítgatsz! :) Nem tudok elég hálás lenni érte.

A hónapom jól indult – Petivel, aztán ahogy elment, már másnap mentem is Szovátára, fél napos (!!) programra. Utazol egy fél napot, hogy fél napot ott lehess… Zérós osztály volt, amit itt, ha jól tudom 3 éve vezettek be (egy tulajdonképpeni előkészítő az első osztály előtt. Így lehet az, hogy 4.-be már 11 évesek járnak.). Picik, sokan voltak és nagyon zajosak, de persze ez a dolguk. Kettéosztottuk őket, 16-17 főre, hogy amíg egyikükkel játszunk, fogócskázunk, ejtőernyőzünk, stb., addig a másik csapattal kötélkerti tevékenységet végezhessünk - egész konkrétan tiroliztunk (csúszópálya). Azon a programon először szerelhettem fel tirolit, és Picur azt is megengedte, hogy én indítsam a gyerekeket. A BT-ben (persze magasabb helyről, magasabb szinten és nagyobb biztonsági foknál) csak azt hiszem felső fokús bátorkodósok csinálhatnak ilyet, úgyhogy irtó büszke voltam magamra. Hát ha még leírom, hogy azóta (legutóbbi szovátai programunkkor) Bellával csináltunk tiroli-mentést is!!!

a kötélkert kívülről

Az egyik gyerek csúszás közben, félúton elakadt. A csigát a karabinerrel (amivel a gyerekhez volt csatolva a rendszer) összekötő heveder valahogy rátekeredett a csiga zárjára és csúszás közben egészen felcsúszott, következésképp a súrlódás megállította. Az én hibám volt, nem is tudom hogy fordulhatott át a heveder, úgy látszik nem ellenőriztem le elég alaposan a feladást. Bellával viszont nem estünk pánikba (szerencsére a gyerek sem, igyekeztünk a nyugtatgatás mellett viccelődni is vele a helyzeten), egész gyorsan kiötöltük a megoldást, hogy fogjuk leereszteni. Bella felmászott hozzám az indító kakasülőre, én magamra kötöttem egy csigát és azt a kötelet, amivel a gyerekek egymást felhúzzák (tulképp mint a repülő mókus, lásd mini videó).

Bella a grigri segítségével lassan engedett, mert a csiga miatt rácsúsztam volna a gyerekre, így a felhúzókötél tartott vissza, illetve a grigri. Mikor odaértem hozzá, felemeltem, az ölembe vettem és a (szerencsére pont jó helyen levő) fenyőfára támasztottam a kinyújtott lábam ülő helyzetben, így a gyereket megemelve a drótkötél felé, ki tudtam a csigáját kapcsolni, a hevedert meg kiszabadítani. Aztán, egy kézzel még mindig tartva magam és a gyereket, visszacsatoltam a csigát, pacsiztam a gyerkőccel, aki végre csúszhatott tovább. Aztán Bella jelzett a húzócsapatnak, hogy visszahúzhatnak, a csiga segítségével visszagördültem az indító platformra, Bella lemászott én biztosítottam magam az oszlophoz és kivettem a felhúzó kötél karabinereit. Majd, mintha mi sem történt volna, folytattuk a következő gyerekkel. :D Az egészben a legjobb az volt, hogy annyira nem ijedt meg ettől a szitutól senki, hogy egy korábban betojt gyermek, akit vissza kellett engedni mert nem mert elindulni, még egyszer nekiindult, mert látta hogy nem történhet baj. Ezt nevezzük mi igazi sikernek!!! Ha probléma (sőt, mindkettőnk számára egy teljesen ismeretlen és új helyzet) esetén is tudjuk olyan profin (profi látszattal) végezni a dolgunkat, hogy a gyerekek csak még jobban megbíznak bennünk!! :)
Lehet, hogy a csúszópálya-mentős történetből a bátorkodósokon kívül nem fog senki egy mukkot sem érteni, de ez számomra szakmailag egy olyan meghatározó élmény, hogy muszáj volt elmesélnem. :) Azt nagyon sajnálom, hogy a mentésről nem tudott kép vagy videó készülni, így megmutatni sem fogok tudni sok mindent, de pár kép, hogy néz ki a pálya:

indul a kismókus

húzócsapat felülnézetből

valaki épp csúszik!

A félnapos program napja inkább más miatt volt meghatározó számomra. (a mentést nem akkor, hanem egy két héttel későbbi programon csináltuk, 4.-esekkel!) Ahogy befejeztük a programkóstolót (magunkban így neveztük el, hiszen fél nap alatt semmi lényegeset nem lehet elérni azon túl, hogy szórakoztatod a gyerekeket, meg a tanárnőt megfogod, hogy visszahozza őket legközelebb hosszabb időre), pakoltunk, kocsit mostunk és mentünk fel Vásárhelyre. Erről azért egy képet mellékelek, persze azért nem a melltartósok közül, mert nyilváán kihasználtuk, hogy csak csajok vagyunk :D

Beültünk enni-limonádézni és beszélgetni, aztán én rohantam haza átöltözni, mert egy Yuppis barátnőm meghívott a koncertjére estére. Akkor még nem sejtettem, hogy ez a kórus nekem AZ a kórus lesz :) A Nagy István Kamarakórust Kovács András dirigálja már 25 éve, egy ifjúsági vegyeskar, most épp 16-an énekeltek, végig népdalfeldolgozásokat. Szinte szóról szóra ugyanolyan kórus, mint a mienk, csodás és egységes hangzással, és ami a legszimpatikusabb volt, hogy a kórustagok szemében élet volt, szájukban mosoly bujkált és apai szeretettel néztek a karnagyukra. úgyhogy nem restelltem a végén odamenni megkérdezni, nem lehet-e csatlakozni. :) Ágnes már aznap írt, hogy jövő hétfőn szeretettel várnak a próbán. :)

Tudtam, hogy rosszkor indulok, mert ők is nyári szünetre készülnek, ráadásul a következő 4 próbájukból csak egyen tudtam részt venni (azt is úgy, hogy kisírtam, hadd menjek ki csak este a programra), de megérte!! A hétfői napot az irodában töltöttem, utána a nagy pakkal felszerelkezve mentem kóruspróbára, a Kultúrpalota egyik termébe (elég impozáns hely!). 

Kultúrpalota

Nagy István Ifjúsági Kamarakórus

A karnagy bácsi nagyon kedves volt, kérdezgetett hol és mióta éneklek, és gyorsan találtunk is pár magyarországi közös karnagy ismerőst. Az elején megegyeztünk, hogy próba végén megénekeltet, és már adta is kezembe az előre elkészített kottacsomagot… Nagyon meghatódtam! :) Azon a próbán viccesen kevesen voltak, szesszió lévén (vizsgaidőszak) csak rajtam kívül 6-an voltak jelen. Szerencsére ebből 3-an az altból :) A maradék 3 ember 1-1 szólamot képviselt, de (és ebből azért még van mit tanulnunk, kedves félénk Insanások..) egyikük sem sírt hogy ő most egyedül kell boldoguljon… Az volt a természetes, hogy nyomták egyedül is. Elég magasszintű hozzáállás!! Nagyon tetszik, egy olyan kórus biztos nem elégítene ki, ahol nincs elég nagy kihívás. Egy számomra ismeretlen népdalt énekeltünk, és mivel két oldalról hallottam ÉS!! mivel már valamilyen szinten megtanultam kottát olvasni, ment a velük éneklés. És mivel azért még mindig a fülemre támaszkodom legnagyobb százalékban, harmadik éneklésre meg is tanultam. A tanár úr elismerően bólogatott néha, mert bár 4-en voltunk altok, merem állítani, hogy az én hangom legalább annyira kihallatszott, mint a többieké. Volt, hogy egy részt csak én énekeltem, mert a többi mind pont együtt akadt el :D Végigénekeltünk vagy 6-7 darabot a próba alatt (a szerdai koncert repertoárjából, mert ők most vasárnap a kolozsvári rádióban ugyanazzal léptek fel). Ha lesz módom, majd be is scannelem a kottákat Csabi, hogy legyen miből szemezgetni :) Mivel vannak köztük helyi népdalok is, biztos vagyok benne hogy még számodra is tartogat újdonságokat :) A próba végén aztán vártam a kikérdezést, de csak nem érkezett. Déja vu-m lett: annak idején úgy kerültem be a kórusba, hogy drága karnagyunk már az első próba alatt látta rajtam, ez így oké lesz. Úgy legyen! ;) 

Összességében nagyon megszerettem a hozzáállásukat, a karnagy stílusát és a dalokat is. Élvezet lesz ide járni szeptembertől, már nagyon várom!! 

(a ráadás szám...ismerős? :))

Addig is, míg el nem jön az ősz és elvonón vagyok a kóruséneklésből, éneklek heti kétszer Dömével, és tanulgatom Vox Insanás darabokat, hogy ne maradjak le nagyon. Annyira nagyon hiányoztok!!

Eltelt az első hónap

…és annyi mondanivalóm van! De olyan kevés idő hogy mindezt leírjam :P

Ha azt mondom, kevesebb időm van, mint otthon szokott, ki hiszi vajon el? :D Pedig igaz, mióta itt vagyok, az első tulajdonképpen szabadnapom az volt, mikor Peti érkezett, és ez tartott is 3 napig. Nem mondom, hogy nem volt csodás!! Mini-holiday a nagy nyüzsgésben, sétálgattunk, bicajoztunk, piacoztunk, főztünk és pizzáztunk, na meg ettünk fagyikelyhet, voltunk sörözni és icipicit városnézni is. Tökéletes pihenés volt! :))

a nyolcszázadik kép, amin végül nem hunyorog Peti (állítólag :P) 

a legfinomabb jegeskávé, amit valaha ittam!!

szelfie-man :D

...és megtaláltuk a legfinomabb pizzázót is. Vagy csak nagyon éhesek voltunk? :)

Nem is tudom most hol kezdjem vagy folytassam, mert eddig soha nem kronologikusan írtam, és szerintem most is össze-vissza fogok ugrálni. De remélem így is követhető lesz majd :)
Azt hiszem most csak úgy általánosságban írom le hogy telt az első hónapom, különösebb sztorizgatás nélkül, hogy átlássátok, mennyire más nekem itt, mint otthon volt. Hogy hogy telik egy hetem. Hogy nincs is olyanom, hogy „hetem” :)

Április 30. – megérkeztünk késő este Petivel, beszámolót már írtam is róla akkortájt

Május 1-3. Szováta, mélyvíz: program egy román csoporttal. Erről is írtam már bejegyzést :)

Május 4-5. iroda, Vásárhelyen. Címszavakban: bankkártya-ügyintézés, román SIM-kártya intézés, irodával és irodai kollégákkal megismerkedés és egy kétórás városnéző séta Orsival, ami alatt gyakorlatilag minden fontos helyet megnéztünk itt :)

Május 6-8. Szováta, magyar másodikosok. Imádtam őket! Az első olyan csoportom, akiket értettem is, úgyhogy rögtön volt kötődés is hozzájuk :) Csütörtök este aztán, mikor elmondtam, hogy másnap nekem korán reggel el kell mennem, nem tudom megvárni a programjuk végét, puszikkal meg ölelésekkel köszöntek el :))

és milyen jót fociztunk!

Május 8-10. Yuppiiii :) Sajnos idén úgy alakult, hogy le kellett mondanom minden 10 napos táborozós lehetőséget, mert nem sejthettem, mennyire fogok ráérni nyáron, de Zsuzsának (Yuppi táborvezető) és a táborvezető helyettes manóknak köszönhetően mégis részt vehettem a felkészítő hétvégén (VígEnd). Ráadásul mint evezős csoportvezető manó, úgyhogy véégre megint vízen lehettem és egy kis maroknyi csapattal ötletelhettünk a nyári programokon és ismerkedhettünk meg a mezősályi táborhelyen levő hatalmas tóval és benne rejlő lehetőségekkel. Kevesen tudtak eljönni a leendő evezős manók közül, de akik igen, azok nagyon ügyesek és lelkesek voltak, nem féltem őket majd a programjukon. ;) Az a hétvége ooolyan csodás volt!! Egy csomó barát és napsütés és végtelen röpizések a szünetekben, na meg a trambulin (ami Dávid nélkül persze nem volt az igazi :P), és végig mezítlábazás… Ennél jobban nem is indulhatott volna az erdélyi tartózkodásom. :)

a Yuppi idei önkéntescsapata <3

Május 11-13. ismét Szováta, román csoport, de szerencsére már egyetemisták, akik többé-kevésbé értik is az angol nyelvet. Ketten még magyarul is tudtak! Áá, nagy nőcsábászok ezek a fiúk! :D Imádtam őket! De tényleg, nagyon felszabadult 3 napunk volt együtt, hosszú túrával, patakátkeléssel (majd egy részletes posztban ezeket mind-mind leírom) és esti tábortüzezéssel.

Május 14. iroda, Vásárhelyen. Kiértékelők felvitele és kiértékelése. Egy nap, amikor van időd munka után mosni! :D Sőt, aznap még a városi uszodát is felfedeztük Katával (annyira belejöttem a nonverb-be, hogy egy helyi öreg bácsikától mutogatva kérdeztem meg, merre van az uszoda :D). Nagyon jól esett végre másfaját mozogni, mert bár túrázunk mi heti párszor, de azt a test hamar megszokja és többre vágyik :)

Május 15-17. ismét Szováta, ismét magyar gyermekekkel! Egész pontosan családos program volt (na, erről is fogok még írni bővebben). Mivel reggeltől estig szakadt, Barnával a többnyire 3.-os korú gyerekekkel tartottunk egésznapos esőprogramot. Aki BT-s, tudja, hogy az esőprogram mindenki rémálma :D No hát az OB-nál meg amúgy sem szokás félni az esőtől (lásd múltkori bejegyzésem), de mi elrontottuk ott, hogy délelőtt kivittük a gyerekeket tájékozódási programra, ott szarrá áztak, és a szülők már nem engedték ki őket délután újra. Pedig esküszöm a gyerekek mentek volna úgyis!! Ők vágytak a szabadban mozgásra, a túrázásra, kérdezték is folyton de miért nem megyünk… Na mindegy, tanulásnak nagyon jó volt, rájöttem hogy egész bő a játékrepertoárom és hogy a gyerekek nagyon tudnak élvezni egy csomó mindent, ha ügyesen adod elő nekik :)

Vasárnap este: ezt külön kezelem, mert itt Vásárhelyen OB szülinapoztunk Ádáméknál (ügyvezető) :) Csodaszép kis kertjük van, ott sütögettünk-piknikeztünk-sütiztünk, Iringó (felesége) hangulatos díszítései és ötletes étel-tálalásai pedig kifejezetten ünnepivé tették a hangulatot :) Nagyon jól éreztem magam, jó fej kollégákkal dolgozhatok szerencsére, akikkel a munkán kívüli találkozás is élmény. :)

a csodaszép kert

ünnepeltek (balról jobbra): Éva, Iringó, Ádám, Lara

Május 18-21. iroda, Vásárhelyen. Be kellett hozni a lemaradást e-mailekből, kiértékelő felvitelből és program beszámolóból – minden program után a résztvevők egy kétoldalas programkiértékelőt töltenek ki, az oktatóknak pedig részletesen le kell írni a hétvége menetét, a gyakorlatokat amiket csináltunk, mit hogyan vettek, milyen volt a csoport elvárása és ez hogy teljesült, és egymásnak is adunk benne visszajelzéseket. Szerintem nagyon hasznos, főleg egy olyan csoportnál, akik már jártak itt, hogy milyen jellegű feladatokra vevők és miket nem érdemes elővenni, mert már csinálták. Nem utolsósorban az oktatói feedback pedig mindennél többet ér(ne) a személyes fejlődésben! Ezen kívül minden programról töltünk fel 8-10 képet a Facebook oldalunkra egy pár sor kíséretében, hogy a résztvevők kicsit újra átélhessék, az oldal kedvelői pedig kicsit bepillantást nyerhessenek a programokba. Feltöltöttük a nyári programokat is a közös OB-s naptárba, és szembesültünk vele, hogy júniusban nem fogunk pihenni. :D

Hétfőn és kedden a kis itteni projektem vette el a délután-este nagy részét (egyelőre még csak kevesen tudnak róla, de egy naaaaagyon kedves ismerősöm jóvoltából elkezdtem egy olyan területen fejleszteni magam, amiben nagyon le voltam maradva, és imádom!! A legjobb tanárom van, mindenkinek csak ajánlani tudom! :D Ha valakit érdekel mi az, persze úgyis megírom hogy szolfézst tanulok :D :D). Na meg a bicajjal való gondok, mert tönkrement egyik pillanatról a másikra. Aztán megjavította Lehel (kollégám) és bár azóta mégegyszer szétesett, de már nem olyan durván és Peti mikor most itt volt, azt is megcsinálta. Meg a csöpögő csapot. Meg kicserélte a kiégett (mit kiégett, kirobbant!) villanykörtét, amihez nem mertem hozzányúlni. Mire nem jók a pasik. :P
Közben elkezdtem piacra járni és friss alapanyagokból főzni. Olyan kajákat gyártok, hogy magamon is meglepődöm! Nyamiiiii :)

mivel kajákat nem fotózok, érjétek be a magánórám házijával :)

Szerda reggelemről sokan olvastatok már, a mosógép-mizériával, de a napom egész szépen fejeződött be :) Este Kati kollégámék esküvői utópartiját tartottuk a Maros-parti Sörpatikában, köményes pálinkával és szalmakrumplival :) (Olyan helyes némelyik elnevezésük!!) Aztán Izával még elsétáltunk a Weekend telepre, beszélgettünk és csúszdákat bámultunk a sötétben, és arról fantáziáltunk, hogy nyáron kimegyünk oda éjszakai fürdőzni :D Lágy szellő fújt és tücskök ciripeltek és boldognak éreztem magam.

A szülinapom volt a héten a legzsúfoltabb nap (természetesen), úgyhogy ha valakinek még nem válaszoltam, bocsiiii, az azért van, mert annyi minden történik, hogy még nem volt időm nagyobb lélegzetvételű reakcióra, a rövid kösziket meg már kiosztottam azoknak, akiknek annyit szántam. :P Persze, mindig a legfontosabbak maradnak hátra, tudom én hogy ez nem szép, de remélem ismertek annyira, hogy ezt tudjátok és vártok mert megéri! :))
Munka után Katával megint elmentünk úszni, isteni volt, nagyon jól esett!! Petivel szoktuk emlegetni Zoli híres mondatát, amit akkor érzünk, ha épp minden klappol, ha egyszerűen tökéletes a pillanat, hogy „Hát élet ez?” No, ezt az úszás közben elég intenzíven éreztem!! :) Finom víz, testmozgás, kevesen voltak, lágy zene szólt, a nap megsimogatott a nyitott ablakokon keresztül…
Aztán átmentünk Tündéhez (ezek a nevek sokszor fognak előfordulni, mert mind kollégák – oktatók vagy irodaiak – és velük leszek legtöbbet :)), hogy megtervezzük a hétvégi programunkat az ismét csak román csoportunkkal. :D Már nem is bosszankodom. Kihívás! Tündénél aztán egész késő estig ott ültünk, nagyon finom házi zakuszkát és sajtot ettünk, a kertjéből származó citromfű-teával, és kidolgoztunk egy egész kis pofás programot. Olyan helyes kis háza van, pedig egész a központban lakik!

terülj-terülj asztalkám Tündénél

Május 22-24. Szováta, 7.-es román csoport. Lehellel voltam párban, és mondhatom, ez volt eddig a legjobb programom. Álomcsoport és Lehellel is nagyon-nagyon jól kijöttünk, gyorsan egymásra hangolódtunk. Erről biztos írok még egy külön posztban, mert ez a csoport megérdemli!!

Május 24. ebéd után aztán Katával felkerekedtünk, hogy átutazzunk a Prahova megyei Predealba (illetve ő Bustenibe), a kötelező EVS-es térningünkre. Az OAT (on-arrival training) ismét külön poszt lesz – bocsi – ezek csak teaserek :D Megismertem egy rakat csodás embert, tiszta multikulti hangulat, dánok, lengyelek, osztrákok, spanyolok, portugálok, törökök, olasz szobatárs lányzó és a román térnerek, rengeteg nevetés és új barátságok. És természetesen sok-sok hasznos gyakorlat, elgondolkodtató feladatok, személyiségfejlődés, és új infó az EVS-el kapcsolatban!

Crazy EVS (vagy disgusting EVS?? :D)

Május 30-án aztán hazatértem Vásárhelyre a közel egy hetes „nyaralás” után (hiszen bár feszített tempó volt, mégis egy csomó szabadsággal és nem én főztem, nem kellett takarítani, stb. :D) és negyed órával utánam érkezett Peti. A hazatértemről majd megint mesélek az OAT-s bejegyzésben, mert vicces volt :D A Petivel töltött három napomról pedig már beszámoltam röviden :) 

egész belejöttünk a szelfibe :)

Azt vettem észre, hogy tele van szmájlival a poszt! Hát, így érzem én magam.

:)

Közlekedés

Az autósokat kis országunktól keletre gondolom sokaknak nem kell bemutatnom. Mennek mint az állat; ha épp szembejön valaki - mert ők már kilométerek óta a szemközti sávban mennek - egy kormányrántással visszatérnek a saját sávjukba; kanyarokban padlógázzal hajtanak; a zebrán pedig kielőznek, ha megállsz átengedni valakit (tisztelet a kivételnek! De én a kis jól megszokott budapesti rutinjaimmal többször kaptam már szívrohamot). Idefele úton is akadtak cifra helyzetek: egyszer dupla záróvonalnál úgy előzött egy autó a szembe jövő sávban, hogy előlünk csak az utolsó pillanatban húzódott vissza a saját oldalára. Hatalmas fékcsikorgás és nagy levegők – na, ekkor azért Peti is megengedett magának egy 5 szóból álló szitokáradatot :D

Az egész országban alig van autópálya (az is többnyire Bukarest környékén), de szerencsére a Magyarországról érkezők is élvezhetik ezt a luxust kemény 50 km-en (Autostrada Transilvania, A3), Gyalu és Aranyosgyéres között, Kolozsvár és Torda elkerülő szakaszon. Az autópálya felhajtó már maga a gyönyör: az 52 km-ből kettőt erre szántak :D Megadják a módját. Képet sajnos nem tudok mellékelni, de lementettem a google mapsről: kétszeres, önmagába visszaforduló hurkot kell elképzelni. Tényleg hülyeség lett volna kisívben jobbra.

 Az útjelző táblák a megszokottak, kettő (számunkra) fura akadt: a tehenes és a fekete pontos. Ez utóbbiról megtudtuk, hogy baleseti gócpontot jelöl, a tehén pedig egyértelmű: itt nem kiugráló szarvasokra meg mókusokra lehet számítani, hanem ráérősen a főúton átkelő tehenekre. Nekik nem sürgős, neked se legyen az!

 

Nem szoktam érteni, miért szidják olyan sokan a budapesti tömegközlekedést, mert sok viszonylatban elég jó minőségű. Van, hogy késik, előfordul, hogy kimarad, de öt perc múlva akkor is jön valami, amire fel tudsz szállni (nagy átlagban – én például külvárosiként 20 percet szívtam egy ilyen esetben, úgyhogy 5 perc alatt kuss.) Kiváló az éjszakai közlekedés, egyre pontosabbak a menetrendek, és mióta Futár van, még a kijelzőkön is megjelenik mikor érkeznek a járatok. Igen, sokszor dugó van meg útlezárás meg baleset – de ez a városfejlesztésnek és az autóknak sokkal nagyobb részben köszönhető azért, mint a BKV-nak… Nem utolsósorban pedig úgy gondolom, hogy még mindig pénztárcabarát a budapesti havi bérlet ára. Ilyen szolgáltatást sehol nem kapsz ennyi pénzért. Ha olcsóbb, akkor annyival szarabb is, ha viszont német minőségű, akkor egy magyar keresettel megfizethetetlen. Egyébként is miért akarjuk mindig a nyugathoz mérni magunkat? Miért nem a lehetőségekhez és az adottságokhoz képest akarjuk kihozni a legjobbat?

Szívem szerint minden elégedetlenkedőt elküldenék Vársárhelyre közlekedni kicsit. Nem, ez nem a legrosszabb, itt még viszonylag jól szervezett a rendszer. Egy budapesti viszont kapásból azt gondolná, hogy megérkezett a balkánra.

A biciklisek jobb híján mennek úton, járdán, szembe a forgalommal (én is), mert semmi bicikliút (igaz, ebből a szempontból Bp. az utóbbi időben már messze az átlag fölé emelkedett – még akkor is, ha ez lenne a normális egy európai fővárosban). Rengeteg az egyirányú utca és a macskakövezés (bár ez utóbbi mondjuk legalább irtó romantikussá teszi a kis utcácskákat!!). A kátyúkról inkább ne is beszéljünk. Nem tudnék olyan 5 méteres szakaszt mondani, ahol ne lenne kettő (kivételek persze a kétsávos főutak). Peti első megjegyzése, mikor beértünk a városba: mi az, itt negatív fekvőrendőrök vannak? – ugyanis egy 50 méteren kb. 3 db olyan vájat van keresztbe az utcán, hogy csak úgy pattogsz a biciklin. Izgalmas, na. Néha halálfélelmes, de azért még mindig a legjobb közlekedési eszköz a bicikli. Még tanulom, de gyanítom ezt is meg lehet szokni. Lesz majd nagy szerelem a BKK-val, ha hazaérek Budapestre! :D

kis romantikus

a kátyú/négyzetméter arány viszonylag magas

Szovátára jellemzően autóval megyünk ki, tehát valamelyik oktató kivisz (és haza is hoz). Legelső napomon azonban a helyközi közlekedés úgynevezett „Maxi Taxiján” utaztunk ki, mivel a program már előző este elkezdődött, amikor én az országba érkeztem. A Maxi taxit úgy kell elképzelni, hogy egy fehér vagy sötétkék színű, kb. 15 férőhelyes kisbusz, ami nem megállóban, hanem egy random helyen áll meg minden településen. Gondolom azért annyira nem véletlenszerű, mert mindig volt, aki fel is szállt, ha megálltunk, tehát csak abból a szempontból random, hogy ha életedben először jársz ott, biztos nem találod meg a „megállót”. Konkrétan nem jelzi semmi. Egyszer csak megáll látszólag találomra kiválasztott helyen és le, illetve fölpakolja az utasokat. No hát a mi első utunkon csak az egyik irányt tapasztaltuk meg: a 15 fős kisbuszon a végére 26-an utaztunk a sofőrrel együtt :D Állni kényelmesen olyan 5en tudnak - mit kényelmesen, a kisbuszban dülöngélve, a csomagot a láb között tartva. De a komfortérzetünk azonnal megváltozott, amikor még felszálltak ketten. A következő megállóban még hárman. Konkrétan lábujjhegyen utaztam végig az egy órás útból 45 percet (mert aztán az egyik megállónál le is szálltak). Én csak nevettem magamban, mégiscsak tapasztalni jöttem ide, nem fogom elrontani az előttem álló időszakot, hogy már az első nap első órájában idegeskedem :D Meg amúgy is, mit értem volna vele?

A buszjegy zseniális. Kapsz egy papírdarabot, amit annak megfelelően tépnek el, mekkora távolságra utazol, és mennyit kell fizetned. Ebből látszik, hogy Vásárhely-Szováta viszonylaton 14 lei a menetdíj. :D

Útközben Szovátára is tapasztaltunk ám érdekességeket. Láttunk egy árokba futott autót (állva egyébként jó, ha egy centis sávot látsz a tájból az ablakon keresztül, én csak úgy fedeztem fel, hogy a busz közönsége egyként morajlott fel, hogy „Embeeer!” értsd: „Hát mit gondoltál?!”), elindulásnál pedig konkrétan a sövényen hajtott keresztül egy autós :D Ilyet én még nem láttam, fényes nappal, városban. Igaz, itt nincs zéró tolerancia az ittassággal, de annak az autónak a tulajdonosa valószínű még nem józanodott ki :D Konkrétan letarolt egy bokorsávot a blokk szélén. Pár pillanat pihenés az izgalmak kiheverésére, majd, mintha mi sem történt volna, kitolatott és elhajtott. :D

Szovátára érkezve Kata egész végetlenül meglátta az ismerős MOL kutat, úgyhogy gyorsan leszálltunk, amikor megállt a busz (persze fogalmunk sem volt, van-e még megállója Szovátán belül..). Mivel nincs megálló, nincs menetrend és be persze semmit nem mondanak, csak rutinból, vagy találomra lehet jó helyen leszállni. :D Elindultunk előre és csak mentünk és mentünk. Kata emlékezett, hogy sokat kell gyalogolni, de úgy rémlett neki, inkább földúton… Két kilométer után (persze csomagokkal megrakva) végül eljutottunk a mini viaduktig, ahol K. felismerte, hogy most biztosan nem jó fele vagyunk. Megkérdeztünk egy nénit (Szovátán a lakosság 90%-a magyar), és jajjgatva elmondta hogy pont a másik irányba indultunk el a kereszteződéstől :D Így tehát taxiba szálltunk (ezúttal igaziba), és elvitettük magunkat az OB központig. Hát nem mondom, ezt az 5 kilométert nem is baj, hogy autóval tettük meg :D

Vásárhelyen, a városban egyébként biciklivel közlekedünk, vagy gyalog. Nem nagyok a távolságok: az irodába lábon 20 perc alatt, bicajjal 10 perc alatt be lehet érni. Igaz, most kicsit meg vagyok lőve, mert tegnap úgy lepattant a lánc a biciklimről, hogy eltört, és eldeformálta a kereket, nekiszorítva a pedálnak, úgyhogy most mozdítani nem tudom :( Szerencse, hogy még a melóhely közelében történt, mert így csak egy 100 méteres szakaszon kellett emelve visszacipelnem. Íme a kis sebesült:

Szurkoljatok, hogy meg tudják javítani! Bicajjal közlekedni azért mégiscsak kényelmesebb.